Sínre került az árufuvarozás a Tószegi úti logisztikai parkban, a volt papírgyárban

Szolnokon, az egykori papírgyár területén, a jelenlegi AC-DC Logisztikai Parkban újra dübörögnek a megrakott vasúti tehervagonok.

Újra zajlik az élet az egykori szolnoki papírgyár területén lévő iparvágányokon. Immáron ötödik éve, hogy a korábban rendkívül sikeres Neusiedler-Mondi Papírgyár tulajdonosai a kedvezőtlen piaci változások következtében a szolnoki papírgyártás leállításáról döntöttek. A cég papírgyártó technológiájának felszámolását követően a tulajdonosi jogok ismét magyar kezekbe kerültek és a cég AC-DC Logisztikai Park Zrt. néven folytatta tevékenységét, amely elsősorban az ipari-, logisztikai-, kereskedelmi cégek betelepítését célozta meg.

Amikor a társaság részvényeinek megvásárlásáról döntöttem, nem gondoltam, hogy a pénzügyi, gazdasági krízis ilyen hossz lesz – beszélgettünk a cég lehetőségeiről Ferencz Gáborral, az AC-DC Logisztikai Park Zrt. vezérigazgatójával, többségi tulajdonosával.

Sajnos még mindig nem látni tisztán, hogy a bővülés, fellendülés időszaka mikor következik el. Ez az állapot külön hangsúlyozza sikereink értékét, aminek köszönhetően több mint 25 cég működik telephelyünkön, a foglalkoztatotti létszám pedig közel 250 főt tesz ki, ami megközelíti a korábbi, papírgyári szintet. Több logisztikai, szállítmányozó, ipari szolgáltató cég mellett egyre több termelő és kereskedelemmel foglalkozó cég is otthonául választotta a kiváló infrastruktúrával, állandó őrzés-védelemmel, jó parkolási lehetőségekkel rendelkező irodáinkat, telephelyünket. A fejlődés jele az is, hogy a Tószegi úton a közelmúltban további 50 személygépkocsi parkolására alkalmas területet kellett vásárolni a megszaporodott járművek számára – hangsúlyozta Ferencz Gábor.

Mindeközben a napokban elindult az első vasúti kocsi az ipari parkban működő BI-KA Kft. logisztikai központjából. A vasúti teherszállításnak idén új fejezete kezdődhet el iparvágány-hálózatának reaktiválása által, mely hosszú évekig kihasználatlan volt. Most újraéledt itt a közlekedés. Legutoljára 2008-ban bonyolítottak itt le vasúti teherforgalmat, így rendkívül fontos mérföldkő Szolnok életében, hogy a közelmúltban útjára bocsátották az első szerelvényt. Az öt vasúti kocsin a Claas Hungária Kft. törökszentmiklósi gyárában előállított mezőgazdasági vágóasztalokat szállították a cég németországi telephelyére. A hosszú távú együttműködéssel ismét fellendíthető a szolnoki vasúti teherfuvarozás és ezáltal a vállalatok és a megyeszékhely is számos előnyt realizálhat.

A reaktiválási folyamat eredményeképpen az iparvágány-hálózat már újra üzemel. A jelentkező megbízói igények, mint például a Tiszaparti-sétány árvízvédelmi fővédvonal fejlesztése, a munkálatok intenzitásának várható tavaszi bővülése időszerűvé és szükségessé teszik a vasúti szállítási és az ehhez kapcsolódó rakodási és rakományrögzítési szolgáltatások biztosítását. Iparvágányunk gyakorlatilag eléri a gát vonalát, emellett a „végállomásnál” 1,5 hektáros betonozott tároló-és rakodóterülettel is rendelkezünk. Megítélésünk szerint a Hetényi Géza kórházban küszöbön álló jelentős bővítéseknél is kölcsönös előnyöket, szinergiákat biztosíthat a vasúti szállítás és az AC-DC Logisztikai Park területén meglévő egyéb fedett és zárt raktárkapacitások. Természetesen több, az Ipari Parkban működő céggel is felvettük a kapcsolatot, s a tárgyalások ismeretében biztos vagyok benne, hogy ebben a vonatkozásban is komoly potenciállal rendelkezünk – tette hozzá a cégvezető.

forrás: MLSZKSZ

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes