Pályázat a Cuha-völgyi vasút fennmaradásáért és fejlesztéséért

Hatvanmillió forint uniós pályázati támogatás elnyerésével kívánják biztosítani a bakonyi, Cuha-völgyi vasúti pályaszakasz hosszú távú fennmaradását és működését – mondta Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke csütörtökön, a veszprémi vasútállomáson tartott sajtótájékoztatóján.

Nem szerencsés ugyanis, hogy a műemléki és vasúttörténeti jelentőségű Cuha-völgyi vonal megszűntetése időnként újra és újra előkerül – tette hozzá. Pál Béla szerint nemrég jó alkalom kínálkozott pályázati támogatás benyújtására, ugyanis az Európai Unió az úgynevezett dél-kelet-európai együttműködése keretében meghirdette a Vasúti Örökség Dél-Kelet-Európában elnevezésű projektjét.

Erre közös pályázatot adott be a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség, a MÁV Start Zrt. és a MÁV Nosztalgia Kft. – tájékoztatott a fejlesztési tanács elnöke. Közlése szerint a támogatás elnyerésével három célt szeretnének elérni: szükség van egy megvalósíthatósági tanulmányra, amelyben a Győr-Veszprém közötti pálya fenntartható fejlődését dolgoznák ki, másrészt a MÁV Nosztalgia Kft.-vel  beindítanák majd a nosztalgia-vonatokat. Harmadsorban pedig marketing kampányokkal, tájékoztató hírverésekkel kívánják bakonyi vonatozásra és kirándulásokra csábítani a hazai és külföldi turistákat.

A két fordulós pályázat első bírálása május elején várható, a végleges döntés pedig ősszel lesz – mondta Pál Béla, megjegyezve, hogy a támogatás elnyerése esetén az unió a projekt megvalósítására 36 hónapot biztosít.

Mészáros András, a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség elnöke arra emlékeztetett, hogy civil szervezetek, önkormányzatok összefogásával sikerült megakadályozni a bakonyi vasútvonal megszűntetését, ám azt szeretnék elérni, hogy egy "használható menetrend" is legyen erre a vasútvonalra.

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes