Ombudsman: a forgalomból kivont járművek ezrei a közutakon

Az autóját eladta, ezt be is jelentette, ám ennek ellenére is megtörténhet, hogy a volt tulajdonoson hajtják be a parkolási-, vagy az úthasználati pótdíjat. Az utolsó tulajdonos és üzembentartó szerepel ugyanis a nyilvántartásban mindaddig, amíg a vevő nem kezdeményezi a jármű átíratását, úgy, ahogyan azt a jogszabály előírja. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a helyzet fonákságaira mutatott rá és megoldást kért az illetékes miniszterektől.

A hatályos szabályok szerint a tulajdonosváltozás tényét az eladónak és a vevőnek is 15 napon belül be kell jelentenie. Az új tulajdonos adatait a nyilvántartásba csak akkor jegyzik be, ha azt ő maga kezdeményezi. Az eljárást más személy, így az eladó sem indíthatja meg, a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az eladás bejelentésével egyidejűleg az új tulajdonos – vagy üzembentartó – adatait az eladó bejelentése alapján jegyezzék be.

Amennyiben tehát a vevő nem jelenti be a gépjármű megszerzését, az eladó továbbra is tulajdonosként szerepel a nyilvántartásban, annak minden lehetséges, alkalomadtán hátrányos következményével együtt, és a helyzet tisztázása számára sok kényelmetlen utánajárásba és esetleg perbe is kerülhet. Ráadásul a bejelentett eladás, de be nem jelentett vétel esetén a hatóság „az átírás elmulasztása" indokával a járművet papíron ki is vonhatja a forgalomból.

Szabó Máté rámutatott: kiemelt érdek fűződik ahhoz, hogy a közlekedésben résztvevő járművek valamennyi adata naprakész legyen. Ez ugyanis elengedhetetlen például a gépjárművekkel kapcsolatos bűnözés elleni hatékony fellépéshez, a közlekedési szabályok érvényre juttatásához vagy egy esetleges káresemény bekövetkeztekor a károkozó jármű, illetve tulajdonosa, üzembentartója adatainak megismeréséhez.

A biztos megdöbbentőnek nevezte, hogy ezerszámra közlekednek olyan járművek, amelyeket a hatóság – az átírás elmulasztása miatti szankcióként – és akár több évvel ezelőtt – kivont a forgalomból. Ráadásul jogszerűen nem is használható az ilyen járművek forgalmi engedélye és rendszáma, hiszen a forgalomból kivonó határozat értelmében ezeket le kellett volna adni. A feltárt visszásságok orvoslása érdekében az ombudsman a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez és a belügyminiszterhez fordult.

Forrás: integratorforum.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes