Nem csak beszélni kell a zöld gazdaságról

Annak érdekében, hogy a zöld gazdaság megvalósítása Magyarországon ne rekedjen meg a politikai retorika szintjén, széles bázisú társadalmi párbeszédnek kell elkezdődnie – hangsúlyozta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a "Zöld Gazdaság Magyarországon" című konferencián csütörtökön.

A miniszter rámutatott: a gazdasági válság miatt háttérbe került a fenntartható fejlődésre való törekvés, azonban ennek ellenére az egyes kormányzati ösztönző csomagok keretében törekedni kell arra, hogy azok választ adjanak olyan problémákra, mint például a klímaváltozás. Kiemelte: a gazdasági válság, valamint az egyre súlyosbodó globális társadalmi és környezeti problémák kezelésére az utóbbi hónapokban egyre többen a zöld gazdaságban látják a leginkább megfelelő megoldást, ezért annak előnyeit minél szélesebb körben meg kell ismertetni a társadalommal. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) – a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint – a zöld gazdaság megvalósítása érdekében egy tanulmány elkészítésével bízta meg a Green Capital Zrt-t azzal a céllal, hogy vizsgálja meg a hazai és a nemzetközi helyzetet, valamint tegyen javaslatokat kormányzati intézkedésekre.

A konferencián Őri István, a Green Capital Zrt. vezérigazgatója a tanulmány alapján elmondta: termelői oldalon helyi kultúrákra és erőforrásokra alapozott fenntartható gazdaságra, minőségi termékekre, míg fogyasztói oldalon a felesleges fogyasztás kizárására van szükség a zöld gazdaság létrehozásához. Rámutatott: új jövőképet kell alkotni, aminek alapja nem a folyamatos gazdasági növekedés, hanem a fenntartható fejlődés, nem a fosszilis, hanem a megújuló erőforrások segítségével. A szakember szerint olyan kormányzati intézkedéseket kell meghozni, amelyek révén például az állami támogatások is jobban segítenék a környezetvédelmi törekvéseket.

A Green Capital tanulmánya aláhúzta: új szociálpolitikára és munkahelyteremtésre van szükség, valamint létre kell hozni egy olyan bankot, amely "zöldhiteleket", azaz a környezetvédelmi beruházásokat segítő kölcsönöket nyújt majd. Őri István úgy vélte: a kormányzati és vállalati együttes programoknak, valamint a civil társadalom és a kormányzat párbeszédének és tudatformálásának is kiemelt szerepe lehet abban, hogy egy fenntartható fejlődés-alapú gazdaság valósuljon meg Magyarországon.

MTI

 

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes