MÁV: továbbra is biztonságos a Mezőfalva-Paks vasútvonal

A MÁV Zrt. biztonsági szempontból stratégiai jelentőségű vonalként kezeli a – minden biztonsági előírásnak megfelelő – Mezőfalva-Paks vasútvonalat, ami a Paksi Atomerőműben esetlegesen fellépő vészhelyzet esetén mentőútvonalként szolgálhat.

A vasúttársaság szerdán közölte az MTI-vel: visszautasít minden olyan rémhírkeltést, amely szerint a vasúttársaság "magára hagyta" a Mezőfalva – Paks vonalszakaszt, és a pálya őrzését nem tudja biztosítani. Nem igaz az az állítás sem, hogy egy esetleg fellépő katasztrófa esetén a MÁV hanyagsága miatt nem lenne biztosított a mentési folyamat, illetve a társaság nem rendelkezik egy lehetséges vasúti baleset helyreállításához szükséges eszközökkel. A társaság közleményében a Magyar Nemzet kedden megjelent cikkére reagált, amely szerint a MÁV leállította a vasúti közlekedést a Paks-Mezőfalva vonalon, aminek következtében egy nukleáris katasztrófa esetén az előírtnál jelentősen lassabb lehet a vasúti mentési folyamat.

Csere László, a MÁV Zrt. biztonsági igazgatóságának osztályvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a Mezőfalva-Paks vasútvonalon, Mezőfalva, Előszállás, Dunaföldvár és Paks állomásokon a vasúttársaság munkatársai folyamatos szolgálatot teljesítenek. Ezen túl a vasúttársaság biztonsági igazgatósága rendszeres mobil járőrözést vezetett be a vasúti infrastruktúra, a biztosítóberendezések és az üzemi épületek védelmére – emelte ki az osztályvezető.

Hozzátette: a MÁV a biztonsági intézkedéseket összehangolta a pályafelügyelettel és a vonalon szolgálatot teljesítő forgalmi személyzet munkarendjével is. Ezen felül a vonalon hetente, rendszeresen 3-5 tehervonat közlekedik, így minden biztonsági feltétel adott ahhoz, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén az erőmű kitelepítése zökkenőmentes legyen. Rámutatott: a biztonsági előírásokról és a havaria esetén szükséges intézkedésekről a MÁV és a Paksi Atomerőmű Zrt. szakemberei szakmai egyeztetést is folytattak, amely során megállapították, hogy az érintett vasútvonal biztonságosan működőképes és használható.

MTI/Menedzsment Fórum

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes