MÁV és a BKV nehéz döntés elé állítja a kormányt

Nehéz döntés előtt áll a kormányzat, hogy az olyan pénzügyileg problémás vállalatok, mint a MÁV vagy a BKV kapcsán fel merik-e vállalni a – vélelmezhetőleg – leépítésekkel járó költségcsökkentést, ezáltal könnyítve a költségvetés jövőbeni terheit, vagy a korábbi kormányok lavírozgató, és a cégek által termelt tetemes veszteségek kapcsán amolyan toldozó-foldozó tevékenységét folytatja – írj az mfor.hu.
image

A munkavállalók szempontjából rossz, az adófizetők szempontjából jó hír lehet, hogy új vezetőséget kapott a MÁV a napokban. 
Szarvas Ferenctől, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójától Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter többek között az utasok jobb kiszolgálását, a vasúttársaság működésének ésszerűsítését, hatékonyabbá tételét várja. Ennek kapcsán már felröppentek olyan sajtóértesülések, melyek szerint az új közösségi közlekedési stratégia a MÁV-csoport háromfelé "darabolását" célozza, a helyzet azonban jelentős beavatkozást igényel, mivel vasutasok ezrei kerülhetnek utcára a kiegészítő szolgáltatások állami támogatásának megszűnése miatt.

Forrás: magyarkozlekedes.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes