Mától sztrájkolnak a British Airwaysnél

British Airways

Ötnapos sztrájkba kezdenek hétfőn a British Airways (BA) légi utaskísérői, miután nem született megállapodás szombaton a szakszervezet és a vállalatvezetés között.

A brit légitársaság 13 ezer légi utaskísérőjéből 12 ezret képviselő Unite szakszervezet vasárnap a BBC-vel azt közölte, hogy hétfőn a terveknek megfelelően megkezdődik a sztrájk és május 28-án zárul.

 

A szakszervezet már korában jelezte, ha a vitás kérdésekben nem sikerül dűlőre jutni a vállalat irányítóival, további sztrájknapokat is tart:  május 30-tól június 3-ig és június 5-től június 9-ig. A BA utaskísérői márciusban is sztrájkoltak, először három, majd négy napig.

A hónapok óta húzódó munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése – drasztikus takarékossági program keretében – tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, háromezret közülük részmunkaidős foglalkoztatásra helyezett át, és csökkentette a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát.

A szakszervezet szerint a cég ezzel munkaszerződéseket sértő módosításokat kényszerített a személyzetre, előzetes konzultáció nélkül.
A vita azóta tovább mélyült, mivel a Unite most már azt is követeli, hogy a BA állítsa vissza a márciusi sztrájkok résztvevőitől véglegesen megvont jelentős utazási kedvezményeket.

A minden BA-alkalmazottat megillető kedvezmények közé tartozik, hogy a munkatársak, valamint közvetlen családtagjaik – az alkalmazott hat hónapi munkaviszonya után – a teljes ár tíz százalékáért utazhatnak a British Airways bármelyik járatán.

Mindez azonban nem része a munkaszerződéseknek, és a BA a márciusi sztrájkok előtt figyelmeztette utaskísérőit, hogy ha sztrájkolnak, véglegesen elveszítik minden kedvezményüket.

A British Airways eddigi legrosszabb üzleti évét zárta március végével részben a márciusi sztrájkok miatt – közölte a vállalat pénteken. Az adózás előtti veszteség 531 millió font (762 millió dollár) lett, ami a legnagyobb a cég 1987. évi magánosítása óta.

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes