Már toboroz a Mercedes Kecskemétre

Már 40 embert felvett a német autógyártó a Kecskeméten épülő gyárába. Képzésük itthoni szakasza már megkezdődött, hamarosan Németországba küldik őket, hogy beletanuljanak leendő munkájukba. Egyes szakmák hiányszakmának tűnnek.

A Mercedes Kecskeméten épülő autógyárának első 40 alkalmazottját már sikerült kiválasztani, nem sokára képzésüket is megkezdik – mondta el Markus Mönkhoff, a Mercedes HR-ese a Népszabadságnak. A lap keddi számából az is kiderül, hogy a magyarországi csapatépítéssel megbízott Mönkhoff szerint kisebb nehézségeik adódnak a műszaki, logisztikai és termelési szakemberek toborzását illetően. Fényező szakemberből, valamint az elektronikus, mechanikus és hidraulikus szerkezetekben egyformán járatos szakemberekből kevés a jelentkező.

Az újonnan felvett alkalmazottakra még itthon vár egy alapszíntű Daimler-képzés, amit Németországi gyakorlat követ. Nem feltétel, de előny a jó német nyelvtudás, az angol vagy német alapvető kommunikációra való képesség viszont nélkülözhetetlen. Az alkalmazottak német gyárakban tanulnak majd bele a leendő munkakörükbe – mondta el Mönkhoff a Népszabadságnak, hozzátéve, nagyon elégedett a magyar szakemberek elméleti tudásával, ám a gyakorlatiasságot illetően némi hiányosság tapasztalható.

Ami a javadalmazást illeti, a személyzeti igazgató elmondása szerint a Mercedes a szektor magyarországi átlagbéreihez igazítja a fizetéseit, úgy hogy a felső egyharmadot veszi alapul. A gyárigazgatót, a személyzeti igazgatót és a pénzügyi igazgatót kivéve szeretnék az összes pozíciót magyar munkavállalókkal betölteni, ami költséghatékonyság szempontjából jóval kedvezőbb.

Az eddigieken kívül további mintegy 2500 alkalmazottat fog felvenni a Mercedes kecskeméti gyárába 2011-ig, ahol 2012-ben kezdik meg az üzemszerű sorozatgyártást.

- napi.hu –

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes