Már a reklámköltések hetedét viszi a hazai online média

Mintegy húsz százalékkal 162 milliárd forintra zuhant a hazai reklámpiac 2009-ben. A legnagyobb buktát a rádiók és a nyomtatott lapok voltak kénytelenek lenyelni, növekedésre – a mozi mellett – csupán az internet volt képes. Az online média súlya tovább nőtt a reklámtortán belül: tavaly már minden hetedik, hirdetésre szánt forint ide folyt be. Mfor.hu-tudósítás.

Jelentős mértékben, 19,2 százalékkal 162 milliárd forintra csökkent tavaly a nettó, szponzoráció nélkül számított reklámköltés hazánkban, jelentette be Skriba Judit, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) ügyvezetésének tagja kedden a Napi Gazdaság reklám-média konferenciáján. Ennek oka egyértelműen a gazdasági válság, a reklámpiac ugyanis – mint fogalmazott – mindig érzékeny műszerként jelzi a gazdaság állapotát.  
Nagyot buktak a rádiók és a nyomtatott lapok

A zuhanás mértékét tekintve a tavalyi év legnagyobb vesztesei a rádiók voltak, amelyekbe 30 százalékkal kevesebb reklámpénz áramlott 2008-hoz képest. Nem járt sokkal jobban a közterületi média, illetve a nyomtatott sajtó sem: előbbi 29,7, utóbbi 28 százalékos mínuszt könyvelhetett el. A nyomtatott lapokon belül egyébként a bulvárújságoknál volt a legmérsékeltebb a csökkenés, az országos minőségi napilapok viszont drámai zuhanással voltak kénytelen szembesülni, tette hozzá Skriba Judit.
Szintén komoly, 16,5 százalékos mértékben csökkentek a televíziókban elköltött reklámpénzek. Ezen a szegmensen belül az országos tévék sínylették meg leginkább a válságot, míg a tematikus tévék még relatív jól tartották magukat.

Válságban is nőni tudott az online reklámpiac

2009-ben növekedésre – a kis súlyú mozi szegmensen kívül – csupán az internet volt képes, ahol mintegy hét százalékkal 23,3 milliárd forintra emelkedtek a reklámköltések. Igaz, a növekedés üteme jelentősen csökkent: 2007-ben még 46, 2008-ban pedig 43 százalékkal bővült az online reklámpiac.

Utóbbinak a reklámtortán belüli részesedése 10-ről 14,4 százalékra nőtt, azaz a hirdetésekre szánt összegek hetede már ide folyik be. Ha csak minimális mértékben, de növelni tudta súlyát a televízió is (39-ről 40,4 százalékra), a nyomtatott sajtó által kihasított szelet viszont 34,5-ről 30,9 százalékra csökkent.
Az internetes hirdetési piacon belül a Google által uralt keresőmédia fejlődése a legszembetűnőbb: ennek a szegmensnek a részaránya 2007-ben 8, 2008-ban 17, tavaly pedig már 22 százalék volt. A display aránya két év alatt 69-ről 59 százalékra csökkent, míg a listing 15, az email pedig öt százalékos szeletet mondhatott magáénak 2009-ben.
Húsz százalék fölé mehet az internet
Novák Péter, az IAB Hungary elnöke szerint a fenti számok is mutatják, hogy az internet válságálló média, amely jóslata szerint 2012-ben már több mint húsz százalékát birtokolja majd a teljes reklámpiacnak.
Ezzel egybecseng az MRSZ által megkérdezett szakértők véleménye is. Utóbbiak egyedül az internetes reklámköltések területén jósolnak egységesen növekedést az idei évre, míg a rádiók, a televíziók és nyomtatott sajtó területén többségük további visszaesést vár.  

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes