Mivel járunk a 2-es metrón – megbukott az Alstom metrókocsija

Nem kapta meg a végleges típusengedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) a francia Alstomnak a budapesti 2-es metróvonalra szánt metrókocsija.

A hatóság pénteki közlése szerint nem bizonyosodott be, hogy a Metropolis fékrendszere megfelel a jogszabályban előírtaknak, illetve az sem, hogy az előírt biztonsági szintet képviseli. Az NKH álláspontja szerint az alkalmazott műszaki megoldás nem zárja ki egyértelműen a jármű "akaratlan indíthatóságát", valamint szükség van a vonatvezérlő szoftverek további módosítására. Az elsőfokú hatósági döntés nem jogerős.

A fővárosi közgyűlés korábbi határozata értelmében fel kell bontani a metrókocsik szállítására aláírt 65 milliárd forintos szerződést.
A probléma nem újkeletű, az elmúlt időszakban többször egymásnak feszültek az érintettek.

Az Alstom metrókocsiknak eredetileg már 2008 májusában meg kellett volna megérkezni, ám csak 2009 januárjába futottak be. A franciák a megváltozott műszaki követelményekre hivatkoztak, emellett felrótták a BKV-nak azt is, hogy a drágítja az új szerelvényeket, hogy késésben van a 4 – es metró alagútjának építése. A korábbi megállapodások ugyanis arról szóltak, hogy ezen a vonalon is az Alstom Metropolis szerelvényei futnának. Így hiába szállítaná le az Alstom a kocsikat, nem állhatnának időben forgalomba, a BKV nem tudná hol tárolni, amíg nincs kész a pálya, ezért a garanciális feltételeket is újra kell írni – mondta korábban lapunknak az Alstom egyik képviselője.

Tavaly ősszel azt közölte a közlekedési társaság, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy a 2-es vonalra "rendkívül sok műszaki problémával megérkezett prototípus szerelvény" megkapja végre a végleges típusengedélyt, melynek megszerzésére az Alstom mindezidáig képtelen volt – noha a magyar jogszabályokat és szabványokat már a szerződés 2006-os megkötésekor is ismernie kellett. Akkor még úgy volt, hogy a Metropolis november elején áll majd forgalomba a kettes vonalon – legalábbis erről szóltak a legutóbbi ígéretek, ám ez nem valósult meg. Sőt, a döntés ugyan még nem jogerős, nagyon úgy tűnik, jóideig nem fognak Budapesten közlekedni az Alstom szerelvényei.

 

Forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes