Milliárdos fejlesztés a salgótarjáni ipari parkban

Újabb egymilliárd forintos fejlesztéssel bővítette gyártókapacitását a Mikropakk Műanyag- és Fémfeldolgozó Kft., a cég a salgótarjáni ipari parkban megvalósult beruházáshoz összesen mintegy 600 millió forint támogatást kapott.

A fejlesztés során a cég 1600 négyzetméterrel összesen 4440 négyzetméteresre bővítette salgótarjáni gyártócsarnokának területét.

A telephely-fejlesztést 57 százalékban fedezte a támogatás, a technológiai fejlesztéshez 65 százalék önerőt kellett biztosítaniuk. A Mikropakk salgótarjáni beruházásainak összértéke mára meghaladja a kétmilliárd forintot – közölte ifj. Fazekas Gábor, a társaság tulajdonos ügyvezető igazgatója az MTI-vel. A cégvezető elmondta: budapesti központjukban kutatás-fejlesztési részleget működtetnek, onnan irányítják a céget, s ott gyártják a precíziós, kisszériás termékeket is. A salgótarjáni üzemet 2010-ben a nagytömegű gyártásra hozták létre, ott tavaly 650 millió darab terméket állítottak elő. A Mikropakk műanyag záróelemeket és komplett fröccsöntött csomagolóeszközöket készít az élelmiszer-, gyógyszer- és kozmetikai ipar számára, valamint beszállítói az elektronikai- és építőiparnak, továbbá az autóiparnak, termékei kétharmada a közepes és nagyvállalatokon keresztül közvetve vagy közvetlenül exportpiacokra kerül. Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere az új csarnok avatásán elmondta: a város déli kapujában fekvő ipari parkban jelenleg 15 cég működik. A Mikropakk az építmény-, és a helyi iparűzési adó révén évente mintegy tízmillió forinttal járul hozzá a nógrádi megyeszékhely költségvetéséhez, ám ennél is fontosabb, hogy a 2010-es gyáravatója óta folyamatosan növeli a munkavállalóinak számát – tette hozzá a városvezető.

A Mikropakk Műanyag- és Fémfeldolgozó Kft. 1991-től működő, magyar tulajdonban lévő, családi vállalkozás. A céget a válság éveiben is egyenletesen növekedés jellemezte: árbevétele 2009-ben valamivel meghaladta a 3 milliárd forintot, 2012-ben a salgótarjáni gyártóhelyen 1,6 milliárd, vállalatszinten azonban már közel 5 milliárd forintos árbevételt produkált. A cég több mint kétszáz főt foglalkoztat, a salgótarjáni munkavállalók számát az elmúlt három évben 30-ról 57-re növelték, de 2-3 éven belül 150 fő szeretnének a nógrádi megyeszékhelyen foglalkoztatni.

forrás: raktaram.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes