Mercedes-Benz beszállítói találkozó Kecskeméten

A Mercedes-Benz gyár 35 első körös beszállítója találkozott 120 magyar autóipari beszállítóval pénteken Kecskeméten.

 

Célegyenesben a Mercedes gyár

A magyar partnerek a Mercedes-Benz TIER2-es beszállítói minősítésének felelnek meg, ezért a TIER1-es beszállítókkal köthetnek üzletet – ismertette Eberhard Gloger, a Mercedes-Benz Cars and Vans beszerzési igazgatója a beszállítói találkozó előtt tartott konferencián.

Eberhard Gloger kiemelte az ITD Hungary befektetési és kereskedelem fejlesztési ügynökség közreműködését abban, hogy a beszállítói program keretében a Mercedes-Benz stratégiai beszállítói találkozhattak lehetséges új magyar partnereikkel.

A beszerzési igazgató hangsúlyozta: a Mercedes-Benz beszerzési piaci tevékenysége világszerte kiterjedt.

Eberhard Gloger magyar sikertörténetnek nevezte azt, hogy a teljesen új Mercedes C-szegmens alkatrészeinek 9 százaléka Magyarországon készül hét magyar beszállító üzemében.

A kecskeméti gyárban 2012-től következő generációs kompakt gépjárművek, az A- és B-osztályú gépkocsik utódmodelljeinek gyártása folyik majd.

A konferencián elhangzott: Magyarország kiemelt autóipari beszállítói terület, hiszen a határon belüli gyárak mellett 200 kilométeres körön belül több autógyárnak is beszállítói partnerei lehetnek a magyar vállalkozások. Példaként a Volkswagen, a KIA és a Peugeot neve hangzott el.

Denéné Tóth Marianna, az ITD Hungary vezérigazgatója a konferencián előadásában kiemelte: a kormány célkitűzéseivel összhangban az ügynökség befektetés-ösztönzési munkájában hangsúlyváltásra lehet számítani. Előtérbe kerül az a törekvés, hogy a letelepedő beruházók a hazai beszállítói kör kiterjesztésével járuljanak hozzá új munkahelyek létrehozásához.

forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes