Megszűnik a halálút Győr és Szombathely között

Legkésőbb 2015-re kétszer két sávos autóút kötheti össze Győrt Szombathellyel – adta tudtul Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A terv részeként folyik a Győrtől Csornáig, illetve a Csornától Szombathelyig tartó új út kiépítésének előkészítése, amire több mint 12 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 85 százalékát az Európai Unió finanszírozza. A gyorsforgalmi közlekedési csatorna megvalósításával a Győr-Moson-Sopron megye kelet-nyugati tengelyét alkotó 85-ös, valamint az észak-déli tengelyt alkotó 86-os főút forgalma lakott területen kívülre kerülne, amivel a közlekedés is biztonságosabbá válik – jegyzi meg NIF közleménye.

Az érintett utakon mostanság nagyon sok a baleset, a környékbeliek csak halálútnak hívják a 2*1 sávos, rossz minőségű főutakat, melyeken rengeteg kamion jár. A 2013-ban lezáruló előkészítési fázis a Győr-Csorna-Szombathely közötti útpálya 90 kilométernyi szakaszának kiépítéséhez szükséges dokumentumok elkészítését, továbbá az engedélyek beszerzését, a területszerzést, a régészeti feltárást foglalja magában.

A megvalósíthatósági tanulmányok többsége elkészült, a jogerős építési és hatósági engedélyek egy része is rendelkezésre áll. Több környezet- és örökségvédelmi hatásvizsgálat már elkészült, ahogy a kivitelezési tervek egy része is.

 

Forrás: nol.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes