Megépült, de nem használható a Rákospalotai Határút

Nem adják át a forgalomnak a megépített Rákospalotai Határutat – tájékoztatta szerkesztőségünket a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

A társaság közleménye szerint a Főpolgármesteri Hivatal annak ellenére, hogy az előírásuk, illetve követelésük miatt épült meg az út, valamint az építési engedélyben kijelölték, nem veszi át üzemeltetésre a létesítményt. Az út ennek megfelelően bizonytalan időre lezárásra kerül.

Az M0-s keleti szektor engedélyezési eljárása során a Főpolgármesteri Hivatal, a XV. és XVI. kerület önkormányzata előírta, hogy a NIF Zrt. a rákospalotai Határutat építse meg, úgy, hogy a második ütemben a főváros távlati tervében szereplő 2×2 forgalmi sávos főúttá fejlesztés biztosított legyen.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a megállapodásnak megfelelően a terveket elkészítette. Az építésre kiírt közbeszerzés nyertese,  a COLAS Építő Zrt. az építését 2009 évben megkezdte. A beruházás a szerződéses határidőre – 2010.04.30. – elkészült. 
A beruházó tájékoztatása szerint a műszaki átadás-átvétel lezajlott, a forgalomba helyezés elmaradása nem a vállalkozó hibája.
 

Az új út a fővárosi közúthálózat része, szerepel a főváros közútfejlesztési koncepciójában és a szabályozási kerettervben. Az épülő út tulajdonosa a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott építési engedély előírásai szerint a Fővárosi Önkormányzat. A Főpolgármesteri Hivatal azonban annak ellenére, hogy az előírásuk, illetve követelésük miatt épült meg az út, valamint az építési engedélyben kijelölték, nem veszi át üzemeltetésre a létesítményt.

Forrás: Világgazdaság Online

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes