Megállókat spórolnának ki a 4-es metróból

Elhagyna két kisebb forgalmú megállót a 4-es metró majdani második (a Keleti és a Bosnyák tér közötti) szakaszából a főváros, mert ez harmadával is csökkenthetné a költségeket. A felszabaduló pénzt a harmadik (Kelenföld és Budaörs közötti, két kilométeres) szakasz előkészítésére költenék. Egyelőre az épülő első ütem finanszírozásáról sincs még döntés.

SAkár a harmadával is kevesebbe kerülhet a 4-es metró második (Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti) szakaszának a megépítése, ha a korábban tervezett négy megálló közül kettőt, a Dózsa György útit és a Róna utcait, elhagynák, és később építenék meg – hangzott el a főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén. A felszabaduló forrásokat a főváros inkább a metró harmadik szakaszára, azaz a Kelenföldi pályaudvartól Budaörs felé vezető, mintegy kétkilométeres etap megvalósítására fordítaná. Kelenföldtől Gazdagrétig mélyvezetésben épülne a szakasz, a budaörsi végállomás pedig kéreg alatt vagy a felszínen.

A cikk részletei –>

- nol.hu -

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes