Megerősítette a stratégiai együttműködést Európa és Ázsia

Az Európai Unió erősíteni fogja a stratégiai együttműködést Ázsiával – áll az Európa-Ázsia csúcsértekezlet közleményben.

 

 

 

 

 

A 46 ország állam- és kormányfőjének részvételével Brüsszelben rendezett találkozó (ASEM) zárónyilatkozata számos gazdasági és környezetvédelmi jellegű következtetés mellett fontosnak tartja a szervezett bűnözés, a terrorizmus és a tengeri kalózkodás elleni nemzetközi harcot, az atomfegyverek leszerelésének folytatását. A dokumentum állást foglal az emberi jogok nemzetközi normáinak betartása mellett, tarthatatlannak minősíti a helyzetet a Gázai övezetben, kiemeli a Koreai-félsziget stabilitásának fontosságát, és szabad választásokra szólít az ASEM-tag Mianmarban.

A találkozón a nemzetközi gazdasági válság elleni fellépés, általában a gazdasági jólét növelése, illetve a káros éghajlatváltozás elleni küzdelem volt a fő téma. A klímaváltozás témájában egyetértettek abban, hogy mielőbb meg kell kezdeni a fejlődő országok e téren tett erőfeszítéseinek finanszírozását, illetve új forrásokat is kell találni erre a célra.

Külön hangoztatták a résztvevők azt a szándékukat, hogy hozzájáruljanak az EU, illetve a feltörekvő országok nemzetközi súlyának növeléséhez. Fontosnak tartották a nemzetközi pénzügyi rendszer, benne a Nemzetközi Valutaalap (IMF) reformját, illetve az egyes nemzetgazdaságok konszolidált állapotának megteremtését és megőrzését.
A csúcstalálkozót lezáró sajtóértekezleten Herman Van Rompuy, az európai uniós tagországok kormányfői Tanácsának elnöke rámutatott: az intézményesített együttműködés vonzerejét az is mutatja, hogy az ASEM tagjainak száma egyre nő. A mostani – nyolcadik – értekezleten lépett a tagok közé Oroszország, Ausztrália és Új-Zéland. Korábban az EU bővítésével automatikusan gyarapodott a szervezet taglétszáma. A találkozón Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviselte.

Az ASEM-et eredetileg 26 ország alapította, a mostani 48 közé tartozik az EU valamennyi tagállama, valamint Kína, India, Japán, Dél-Korea, Indonézia, Malajzia, Pakisztán, a Fülöp-szigetek, Szingapúr, Vietnam, Thaiföld, Brunei, Kambodzsa, Mongólia, Laosz, Mianmar, továbbá – önálló tagságot élvezve – az Európai Bizottság és az ASEAN (Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége) Titkársága is.

Forrás: euvonal.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes