Meddig tart a szárnyalás? 263 alatt a forint

Szerda délelőtt is folytatta a múlt héten megkezdett erősödését a magyar fizetőeszköz, így idén ilyen jól még nem állt a közös európai pénzzel szemben, miután a 263-as szintet is áttörte a keresztárfolyama. Ugyanakkor erről a szintről az elmúlt félév során rendszeresen visszagyengült a magyar deviza.

Szerdán a reggeli órákban rég nem látott erős szinten állt a forint, az euró ellenében a magyar fizetőeszköz jegyzése 262,9-en is volt. Ugyan előzetesen a szakértők azt várták, hogy a 265-ös szint túl nagy falat lesz a forintnak, ám hétfőn ezt áttörte, majd tovább erősödött. Ezt megelőzően a forint árfolyama tavaly augusztus óta a 265-275 forintos eurójegyzés tartományban ingadozott, az idei év eleje óta már annak erős felében. Érdekes módon a korona és a zloty a forintnál kisebb erősödést mutatott szerda reggel: az euró 3,8654 zlotyt ért, kedden későn este 3,8665-öt (+0,03 százalék).

Az október közepe óta nem tapasztalt erősödés mögött a szakemberek több tényezőt látnak. Egyrészt a változatlanul optimista nemzetközi befektetői hangulat, másrészt a hazai tőkepiac kedvező megítélése is támogatta a kedvező folyamatot, írja heti devizapiaci összefoglalójában a Raiffeisen. A lengyel zloty árfolyamának mozgása ezúttal nem jelentett iránymutatást a forint számára: az EUR/PLN valamelyest felfelé korrigált, miután a Lengyel Jegybank elnöke a devizapiaci intervenció lehetőségét is kilátásba helyezte a zloty további erősödése esetén.

A 260-as szint lehet a következő támasz

A nemzetközi hangulat kedvező alakulása mellett a befektetők Magyarország kilátásait változatlanul jónak látják, és az áprilisban esedékes választásokban inkább lehetőséget, mintsem kockázatokat látnak, mivel az újonnan felálló magas támogatottságú kormány képes lehet a régóta emlegetett struktúrális reformok véghezvitelére is.

Pozitív volt a Bank of America-Merrill Lynch a térségbeli országok gazdasági kilátásairól összeállított és kedden kiadott elemzése, melyben "jelentősen eltúlzottnak" minősítette a magyar költségvetés "elcsúszásával" kapcsolatban a közelgő választásokkal összefüggésben kialakult piaci aggodalmakat, és megállapította, hogy a gazdasági kilátások akár 1,25 százalékpontnyi mozgásteret is adhatnak a jegybanknak további kamatcsökkentésekhez. A kamatvágási kilátásokat illetően más pénzintézetek jóval visszafogottabb nézetet vallanak.

A vártnál alacsonyabb februári infláció és a forint jelenlegi árfolyama mellett a Raiffeisen várakozása szerint márciusban is 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett dönt az MNB Monetáris Tanácsa. A Raifeisen elemzői a forint árfolyamát változatlanul túlértékeltnek tartják és további erősödést fundamentálisan nem látják megalapozottnak. 262,5 közelében viszont javasolható az esetleges euró vételi pozíciók lezárása, mivel ez alatt a szint alatt nem látnak komolyabb támaszt az EUR/HUF-ban a 260-as szintig.

Erősödő frankkal számolnak a szakértők

Múlt hét csütörtökén ülésezett a svájci monetáris tanács. A svájci gazdaságról az elmúlt hónapokban érkező adatok a korábbi várakozásokat meghazudtolóan erősek lettek, de azért annyira nem, hogy kamatemelésről szó essen még, ennek megfelelően megmaradt 0 és 0,75 százalék között a 3 hónapos LIBOR célsávja, 0,25 százalékos célértékkel. A jegybank által az ülést követően kiadott kommentár legnagyobb részt megegyezik a decemberivel, a legnagyobb különbség a gazdasági helyzet megítélésében látszik. Az előrejelzések is változtak, az SNB szerint az idei évben 1,5 százalékos gazdasági növekedésre és 0,7 százalékos inflációra lehet számítani. Ez utóbbi jövőre 0,9 százalékig emelkedhet a jegybanki elemzők szerint.

Bizonyos értelemben azonban szigorított az SNB, szépen csendben ugyanis az ülést követő pénteken felhagytak az 1,46 feletti szintek védelmével az EUR/CHF-ben. Úgy tűnik, a svájci jegybank fokozatosan lép "exit stratégiája" mentén (első lépésként az 1,51-es szint védelmével hagytak fel decemberben). Ennek köszönhetően a frank másféléves csúcsra emelkedett az euró ellenében. Miután a kommentárban továbbra is megmaradt a frankra vonatkozó kitétel, mely szerint túlzott erősödésével szemben fellép a jegybank, arra lehet számítani, hogy bizonyos erősödés elteltével újra intervenció jeleit jöhetnek. Ennek árfolyamszintje azonban még nem látható. Addig viszont a legvalószínűbb forgatókönyv szerint rövid távon frankerősödésre lehet számítani.

Gyengülhet a dollár

Előzetesen ugyan a piacok óvatosak voltak a keddi amerikai kamatdöntés előtt, ám végül kedvező kommentárok láttak napvilágot. Így a befektetők azt díjazták, hogy az amerikai jegybank (Fed) nem változtatott alapkamatán, s "még hosszabb ideig" a most megerősített szinten tervezi tartani a gazdaság élénkítése céljából. Az euró erősödött a dollárhoz és a jenhez képest: 1,3787 dollár volt a nemzetközi bankközi devizapiacon, kedden későn 1,3761 dollár. Egy euró 124,91 jent ért, szemben a kedden késői 124,30 jennel.

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes