Jó néhány évig tartó húzódozás után a magyar állam megkötötte a pályaműködtetési szerződést a MÁV Zrt.-vel. A pályaműködtetéshez a vasúti pályahálózat – benne az állomások épületének és infrastruktúrájának a – működtetése, karbantartása, felújítása és fejlesztése, illetve a pályaépítés és megszüntetés tartozik.
Ez a szerződés több okból is jelentős előrelépésnek mondható. Egyrészt EU-s követelmény, hogy az állam követelményei és a vasúttársaság vállalásai ne bizonytalan módokon alakuljanak, hanem azokat stabil szerződéses formában rögzítsék. Ez a személyszállításnál már évek óta megvan, a pályaműködtetésre mostanra sikerült tető alá hozni (egészen pontosan a szerződés már készen volt tavaly tavaszra, augusztusban írták alá, most tették közzé).
Az írásos megállapodás másrészt azért fontos a MÁV-nak, mert a mindenkori kormányok egyszerűen nem fizették ki többek közt a pályaműködtetés költségeit se. A kiesett pénz egy részét támogatásként rendre visszapótolták, hogy azért ne csődüljön be vasúttársaság. Ez a gyakorlat járult hozzá MÁV veszteségeihez és a hatékonyatlan működéséhez, mivel kiszámítható finanszírozás hiányában bizonytalanná válik mindenfajta tervezés.
Forrás: Magyarközlekedés

Autoszektor.hu
BI-KA Logisztika
Kézfogás Program
Közlekedési információk
Leanlogisztika
Minősített cégek
MLSZKSZ
NordLog Klaszter
Zenit Híradó
>
Favorite sites…
[...] and also we’re linking to that site [...]…
Blogs to read…
[...] pursuing are a number of links to rudraksha beads sites which I truly connect to because we do recognize these are worthy going over [...]…