Másfél millió utas veszhet el a Malév csődje miatt

"Elvesztek" a Budapesten átutazó légi utasok a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. számára, a Malév múlt évi 1,5 millió tranzitutasát már senki nem fogja pótolni – válaszolta Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére hétfőn.

Nem látszik valószínűnek, hogy az idei évre korábban tervezett 9,2 milliós utasforgalmat eléri a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. menedzsmentje "most számolja újra az évet a Malév-csőd után" – fűzte hozzá Hardy Mihály. Naponta több megkeresés érkezik a Budapest Airporthoz, a légitársaságokhoz. Hardy Mihály tájékoztatása szerint hétfőn is jött még sok új.

Most még az igények felmérése történik a forgalom átrendezésére, de a hét végén sok légitársaság, így a fapadosok sem reagáltak még – ismertette a kommunikációs igazgató. Közlése szerint az új igényeket a már meglévő, lefoglalt igények alapján kell elbírálni. Így a korábban már működő légitársaságok és járatok élveznek előnyt. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megfelelő kapacitás van, s ez minden légitársaság számára rendelkezésre áll. Van elég állóhely, utaskapu, sőt földi kiszolgáló kapacitás is.

Ennek kapcsán Hardy Mihály jelezte, hogy hétfőn megérkezett az első "új" Lufthansa járat Berlinből egy Boeing 737-300-as típussal, Hamburgból egy Bombardier CRJ-900-as Lufthansa járat, és "régi-új vendégként" az Air Berlin Airbus 320-as szállt le Berlin Tegelből érkezve.

Hardy Mihály elmondta, hogy a Malév résidői (slotjai), azaz a repülőtéren leszállásra és felszállásra rendelkezésre álló időpontok még élnek, hiszen a Malévet nem számolták fel, de azt nem lehet más légitársaságnak átengedni. Amikor formailag döntenek a Malév felszámolásáról, attól az időponttól szűnik meg a Malév összes slotja Budapesten és a külföldi repülőtereken.

A HungaroControl Zrt., amely a budapesti repülőtéri menetrend egyeztetést végzi, arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Malév részére kiosztott résidőket változatlanul tartják. Az újonnan jelentkező légitársasági igényeket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mindenkori kapacitásainak – például a szabad állóhelyek és beszállító kapuk száma, futópálya-kapacitása – függvényében elégítik ki.

forrás: MTI

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes