Majdnem újabb csúcs a cégek ellen indított felszámolások terén

Nem enyhül a felszámolási hullám a cégvilágban, júliusban minden idők második legtöbb új eljárását indították meg. A múlt havi csúcsokhoz képest némi lassulást mutatnak ugyan az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adatai, a javulás azonban csak viszonylagos, továbbra is magas az eljárások számának növekedési üteme.

Júliusban is fennmarad a „hadiállapot” a magyar gazdaságban, mert bár mind a felszámolások, mind a végelszámolások száma elmaradt a júniusban regisztrálttól, ez csak a cégvilág leépülésének sebességét lassítja. „Nem várunk változást sem a felszámolások, sem pedig a végelszámolások növekvő trendjében, legfeljebb a bővülés üteme mutathat kisebb-nagyobb eltérést egy-egy hónapban – kommentálta a legfrissebb adatokat Csorbai Hajnalka , azOpten stratégiai igazgatója.

Júliusban 1993 vállalkozás ellen indítottak felszámolási eljárást, ez minden idők második legnagyobb adata – csak az előző havi 2122 új eljárás több ennél. Júniushoz képest így csökkenést regisztrált az Opten, egy évre visszatekintve azonban 16,5 százalékos a növekedés. „Az mutatja igazán a cégvilág zilált állapotát, hogy egy évvel korábban 1711 céget vontak ilyen eljárás alá, ami a harmadik legtöbb az abszolút sorrendben és ehhez képest következett be nem is jelentéktelen mértékű növekedés” – mondja az Opten igazgatója. Január-júliusban összesen 11 507 cég vált fizetésképtelenné, s ez 9,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban.

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes