Magyar libamáj a levegőben – izmosodik a légi szállítási piac

A fogyasztás és az ipari termelés magára találásával a légi szállításban is véget érni látszik a válság – a fuvarozott áruk mennyisége 2009 vége óta növekszik, év végére pedig elérheti a 2008-as szintet. Igaz, a kedvező trend egy – fogyasztói szempontból – kedvezőtlen fejleménnyel, az árak növekedésével párosul: az első félévben mintegy ötödével emelkedtek a díjak, az év hátralévő részében pedig további, hasonló mértékű drágulás is elképzelhető.

Légiipar

Folytatódnak a pozitív trendek a hazai és a nemzetközi légi szállításban – az elmúlt hónapok forgalma már mintegy 25-30 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket, mondta el az mfor.hu-nak Kasznár Péter.

Felpörgött az aircargo piac 

A DHL Global Forwarding légi szállítmányozási igazgatója szerint a forgalom bővülése 2009 vége óta érzékelhető. Ennek elsődleges oka, hogy folyamatosan növekszik a fogyasztás és a termelés is, így a multinacionális termelő vállalatok egyre több szállításra adnak megbízást.
A javuló trendeket jelzik a legfrissebb statisztikák is. A KSH szerint Ferihegy összes áruforgalma 14,7 ezer tonna volt az első negyedévben, ami 21 százalékos plusz 2009 hasonló időszakához képest. A fejlődés már csak azért is figyelemre méltó, mivel minden szállítási módot beszámítva továbbra is csökkenés volt az első negyedévben – igaz, a három százalékos mínusz már nem tekinthető jelentősnek.

2009-ben még 13 százalékos visszaesést volt kénytelen lenyelni a budapesti repülőtér – akkor 54,4 ezer tonna áru fordult meg a légikikötőben. Összességében szintén ilyen mértékű hanyatlás volt a piacon: a szállított áruk tömege 12 százalékkal esett vissza tavaly a KSH szerint.

Méretes növekedést jeleznek a nemzetközi légiipari szövetség (IATA) legutóbbi, június végén publikált statisztikái is, amelyek szerint – árutonna-kilométerben – harmadával ugrott meg az áruszállítás májusban 2009 ötödik hónapjához képest. A legnagyobb kilövellés a latin-amerikai (60 százalék)  és az afrikai (58 százalék) térségben volt, míg Ázsia/Óceánia 39, Észak-Amerika 35, Európa pedig 22 százalékos pluszt könyvelhetett el.

Bár az idei első öt hónapban összességében ennél jóval enyhébb, 5,1 százalékos emelkedés következett be, 2010 egészét tekintve már jelentős, csaknem húsz százalékos bővülés várható az IATA előrejelzései szerint.

40 százalékos drágulás 2010-ben?


A pozitív fejlemények mellett megfigyelhető egy másik, nem minden szereplő számára szerencsés trend, a tavaly még zuhanó szállítási díjak gyors visszakapaszkodása is. "2010 év eleje óta bizonyos útvonalakon akár 50 százalékkal is nőttek az árak, és az év második felében további, átlagosan húsz százalékos áremelkedés is elképzelhető” – prognosztizálja Kasznár Péter. Megjegyezte, hogy a szolgáltatók rendszerint késleltetve, de végül áthárítják az áremelkedést a megbízókra, ami tükröződhet a fogyasztói árakban is.
A DHL Global Forwarding vezetője szerint a trend hátterében az áll, hogy a tavalyi évet igencsak megszenvedő légitársaságok szeretnék csökkenteni felhalmozott veszteségeiket. Ezért a növekvő kereslet ellenére nem vagy csak kis mértékben bővítik kapacitásaikat, ami felnyomja a díjaikat. Míg tehát 2009-ben a kereslet határozta meg a piac alakulását, addig 2010-ben már a kínálati viszonyok dominálnak.

Ferihegyről indul a magyar libamáj

Júliustól heti ötre emelte a Hong-Kong-Budapest útvonalon közlekedő teherjáratai számát a Cargolux. A luxemburgi légitársaság az egyik legjelentősebb teherfuvarozó Ferihegyen, éves szinten mintegy 19 ezer tonna árut fuvaroz Budapestről, illetve Budapestre a Boeing 747-400F típusú (a köznyelvben Jumbo Jetként ismert) repülőin. A gépekbe felnyitható orr-részükön keresztül is be lehet rakodni, autók vagy éppen lovak szállítására is használhatóak, és – a szabályozható hőmérsékletű rakodótérnek köszönhetően – a magyar libamáj is rajtuk utazik Tajvanra, Japánba és Hong Kongba.

Azt egyébként az IATA is megemlíti, hogy a szállítási igények növekedése túlszárnyalta a rendelkezésre álló kapacitások bővülését – utóbbi 12,3 százalék volt idén májusban. Ennek köszönhetően a kihasználtság 55,7 százalékra nőtt, ami rekordnak számít a szövetség közleménye szerint.

Mindez jelentősen közrejátszik abban, hogy a légitársaságok már 2,5 milliárd dolláros nyereséggel zárhatják 2010-et a várakozások szerint. Ez komoly trendfordulót jelez ahhoz képest, hogy tavaly még 9,9 milliárd dolláros mínuszt voltak kénytelenek lenyelni.

Már a motorok is repülnek

A megbízók aktivizálódását mutatja, hogy egyes autóipari cégek már tengelyeket, motorokat és egyéb alkatrészeket is légi úton fuvaroztatnak a szoros szállítási határidők és a gyártás felfutása miatt, magyarázta Kasznár Péter.
Erre korábban ritkán volt példa, a légi szállítás ugyanis egy kilogramm árura vetítve 25-30-szor drágább, mint a tengeri fuvarozás. Igaz, sokkal gyorsabb is – míg hajón körülbelül 30 napba kerül, míg Távol-Keletről Magyarországra ér egy szállítmány (háztól házig – a szerk.), addig repülővel kettő-öt nap alatt célba jut.

Forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes