Magyar elnökségi tervek a Közlekedési Tanács ülésén

Völner Pál államtitkár a jövő félévi magyar elnökség munkaprogramját és rendezvényeit ismertette a Közlekedési Tanács ülésén 2010. december 2-án, Brüsszelben.

A találkozón az érintett országok szakterületi vezetői politikai nyilatkozatot írtak alá a 22. számú kiemelt vasúti TEN-T projekt Hegyeshalomtól Athénig tartó szakasza fejlesztésének támogatásáról.

Völner Pál a magyar elnökség meghatározó közlekedési témái között elsősorban a 2011-2020. évi közlekedéspolitikai fehér könyv előkészítésének folytatását, a Transzeurópai Közlekedési Hálózat (TEN-T) felülvizsgálatát és a Közúti közlekedésbiztonsági csomag továbbvitelét említette.
Az államtitkár szavai szerint fontos döntésekre, érdemi előrehaladásra számít a belvízi hajózást, az I. vasúti jogszabálycsomagot és a nehéz tehergépjárművek infrastruktúra-használati díjairól szóló (ún. Eurovignette) irányelv módosítását érintő közösségi feladatokban is.

A következő félévre tervezett két brüsszeli formális tanácsülés mellett a magyar elnökség egy informális közlekedési miniszteri találkozót is tervez 2011 februárjában, Gödöllőn. További két, magas szintű magyarországi konferencián pedig légiközlekedési és hajózási témákban tárgyalhatnak majd a tagállamok képviselői.
Bulgária, Görögország, Magyarország és Románia közlekedési vezetői közös politikai nyilatkozatot írtak alá a 22. számú kiemelt vasúti TEN-T projekt Hegyeshalom-Budapest-Arad-Bukarest-Constanţa/Temesvár-Craiova-Szófia-Thessaloniki-Athén szakasza fejlesztésének támogatásáról.

A nyilatkozat felsorolja a projekt már elkészült és 2015-ig elkészülő szakaszait, hangsúlyozza a pályaállapotok javításának fontosságát. A dokumentum célként azonosítja a teher- és személyszállítás minőségének fejlesztését, és a 2007-2020. között rendelkezésre álló uniós társfinanszírozási források hatékony felhasználását.
A nyilatkozat szerint az érintett minisztériumok és pályaműködtetők kijelölt képviselői évente kétszer, a közlekedésért felelős miniszterek pedig elsőként 2011 decemberében találkoznak a projekt megvalósításában elért eredmények áttekintése érdekében.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály

forrás: integratorforum.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes