Magyar Bioolaj Művek Szelestén – MFB KKV-hírek

2006 tavaszán három fiatal vállalkozó alapította zöldmezős beruházásként, önerőből az első Vas megyei bioolaj gyárat. Nem volt ugyan ünnepélyes szalagavatás, de a próbaüzem óta folyamatos a termelés. A Kft. tulajdonosai három lépcsős beruházást terveztek. Ennek során az első ütemben 10 ezer tonna repcemag kerül sajtolásra, a másodikban 20 ezer, a harmadikban kb. 30 ezer, ami egész Vas megye repcetermelésének feldolgozását jelenti. Amennyiben sikerül ezt megvalósítaniuk, úgy a vasi repcetermelőkkel hosszú távon is tervezhetővé válik az üzleti kapcsolat.

Az üzem „szíve” az 54 darab számítógépes vezérlésű hidegsajtoló, egy csigásrendszerű présgép. Előnye, hogy egyszerre keletkezik a főtermék, az olaj és a melléktermék, az úgynevezett repcepellet. Ahogy Kovács Miklós ügyvezető fogalmaz: „A repce minden porcikája felhasználható!” A repcepellet, amely a feldolgozott nyersanyag kétharmada, kitűnően hasznosítható biogázként, de a hőerőművek is előszeretettel vásárolnák ezt a „zöldenergiát”, mivel a fűtőértéke egyenértékű a legjobb minőségű barnaszénével. Leghasznosabb a takarmánykeverő üzemek körében.
A szelestei repcepelletnek a legnagyobb előnye a „frissessége”. A préselés során keletkező pelletet azonnal szállítják az akkreditált minőségi bizonyítvánnyal a takarmánykeverőkbe. Nincs tárolás, így nincs „guano” képződmény és nem jöhet létre penészes pelletgóc sem, következésképp nincs beltartalmi értékvesztés. Ez az, ami versenyképessé teszi a szelestei repcepelletet.
A Magyar Bioolaj Művek Kft. Szelestén a repcetermelőkkel és a repceolaj- és repcepellet feldolgozóival, felhasználóival együtt kíván sikeres lenni. Ehhez korszerű üzemet hozott létre, kiszámíthatóságával, megbízhatóságával és a biztonságos üzemmenettel rövid idő alatt kiváló partnere lett a térség gazdáinak és a repce termékek felhasználóinak.

Forrás: OrientPress Hírügynökség

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes