M43: átadás 2011-ben

Az M43-as autópálya teljes hosszán megindulhat a forgalom 2011 első félévében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt szerint. A társaság közleménye szerint a kivitelezés határidejét a szélsőséges időjárás miatt módosították.

Az M43 autópálya második, az új Móra Ferenc hidat is magában foglaló, illetve az utolsó, harmadik szakaszát a határidő-módosítás következtében 2011 első felében vehetik birtokba az autósok – tájékoztatta lapunkat a NIF. Az első szakaszt októberben helyezték ideiglenesen forgalomba.

A társaság közleménye szerint az M43 autópálya építése során felmerült szélsőséges időjárási körülmények következtében szükségessé vált a kivitelezési szakaszok átadási határidejének módosítása. A kivitelezők módosításra vonatkozó kérvényeit egyedileg megvizsgálták és a valós indokokat figyelembe véve döntöttek az új határidőkről.

Az első szakaszon egy – a Szeged teljes északi városrészének vízigényét ellátó – nyomócső nem tervezett védelembe helyezése miatt az építkezés elhúzódott. Ennek ellenére a térség és Szeged város érdekeit szem előtt tartva, az szakasz első négy kilométerét 2010 áprilisától, a teljes első szakaszt pedig 2010 októberétől használhatják az autósok, bizonyos forgalmi korlátozások betartása mellett.

 

A második – a Tisza-hidat is magában foglaló, illetve a harmadik, vagyis az utolsó kivitelezési szakaszon az építkezést a szélsőséges időjárás szintén nehezítette. A kivitelezőknek több alkalommal kellett a rendkívüli mennyiségű csapadékkal, illetve a Tisza hosszan tartó áradása okozta akadályokkal megküzdeniük.

Ezek a jelenségek a vizsgálatok szerint is meghaladják a 100 éves gyakoriságot, a kivitelezőt ezért nem terheli felelősség a csúszás miatt. A beruházó NIF Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy a közlekedők minél hamarabb használhassák az érintett szakaszokat.

A Móra Ferenc híd október első hétvégéjén szaknyelven „összezárt", vagyis összeért a Tisza felett, az útépítési munkák pedig szintén gyors ütemben haladnak. Bár az autópálya utolsó szakasza már az idén elkészül, forgalombiztonsági, üzemeltetési és forgalomszervezési okok miatt csak a második szakasszal egy időben helyezik forgalomba. A két szakaszt – így az M43 autópálya teljes Szeged-Makó közötti vonalát – 2011 első felében vehetik birtokba az autósok.
Befejeződött az M43 makói elkerülőjének kivitelezése, amely az autópálya forgalmát a 43 számú főútra tereli vissza. Az útszakaszt még október során átadják, enyhítve ezzel Makó forgalmi terhelését.

Az M43 elkészültével Szeged és Makó között korszerű és biztonságos autópálya biztosítja majd a tranzitforgalom számára az új útvonalat. A Tiszántúl déli része a könnyebb megközelíthetőségnek köszönhetően érezhetően vonzóbb befektetési célponttá válik, a forgalmi és a környezeti terhelés enyhülése nyomán pedig az érintett városok lakosságának életminősége is jelentősen javul majd.

Forrás: nol.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes