Állami elismerések – Kitüntetések nemzeti ünnepünkön

Molnár Csaba közlekedési miniszter március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából 2009. március 11-én a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át. A tárcavezető elismeréssel szólt a kitüntetettek munkájáról, méltatta érdemeiket. Az elismerések átadása után fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére.

A Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje
polgári tagozat kitüntetésben részesült

Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. elnök-vezérigazgatója a nagyszabású állami fejlesztések megvalósítása érdekében végzett sokirányú tevékenysége elismeréseként.

Baross Gábor-díjban részesült:

Bíró József, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Kiemelt Ügyek Igazgatóságának igazgatója kiemelkedő útügyi-hatósági és vezetői tevékenysége, valamint a szakmai tudományos szervezetek keretein belül nyújtott tudományos és szakmai munkássága elismeréséért.
Ékes Géza, a Magyar Közút Kht. Keszthelyi Üzemmérnökség vezetője az új technológiák bevezetésében, valamint az országos közmunkaprogramok lebonyolításában nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.
Dr. Nagyszokolyai Iván Béla, az X-Meditor Kft. üzletág igazgatója, főszerkesztője a magyar gépjárműjavító ipar szakmai képzésében, valamint alkotói, oktatói és szerkesztői munkássága folyamán nyújtott kimagasló tevékenysége elismeréseként.
Pálné Jancsi Eszter, a Nógrád Volán Zrt. gazdasági igazgatója a Nógrád Volán Zrt. gazdálkodásának stabilitása érdekében végzett kimagasló szakmai tevékenysége, illetve munkássága elismeréséért.
Petki Gusztáv, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. műszaki képviselője a közutak és gyorsforgalmi utak tervezése, előkészítése és megvalósítása folyamán nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége, illetve munkássága elismeréseként
Tóth Dezső, a Volán Utazási Iroda nyugalmazott vezetője a közlekedés és a közút területén kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenysége, valamint a szaktanfolyami jegyzetek előkészítése során kifejtett munkássága, életútja elismeréseként.

Részletek ->
- magyarkozlekedes.hu -

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes