Közeleg az új hulladék-keretirányelv átültetésének határideje

Az EU új hulladék-keretirányelvét 2008. november 19.-én fogadták el, és december 12-én hirdették ki. A 2008/98/EK irányelv előírásait a tagállamoknak legkésőbb két éven belül, azaz 2010. december 12.-ig kell beépíteniük szabályozási rendszerükbe, amelynek következtében az év végéig a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény és annak végrehajtási előírásai is változni fognak.

Az irányelv mind általánosságban, mind az egyes részterületekre vonatkozóan tartalmaz a korábbiaktól eltérő megközelítésű, valamint azokat finomító, továbbfejlesztő előírásokat, amelynek megfelelően a hazai szabályozást is jelentősen új alapokra kell helyezni. Így például ki kell dolgozni az új hulladékhierarchia és az azzal kapcsolatos teendők gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit (fokozott figyelmet fordítva a megelőzésre és újrahasználatra), a hulladékstátusz megszűnési lehetőségeinek részleteit, valamint a melléktermékekre vonatkozó követelményeket, de ezenkívül várhatóan számos részterület szabályozásához is hozzá kell nyúlni (pl. veszélyes hulladékok, hulladék olajok, biohulladékok, hulladékgazdálkodási tervezés, hatósági ellenőrzés, stb.).

Az EU új hulladék keretirányelvének alapját képező, ötlépcsősre bővült hulladékgazdálkodási hierarchia fő alappillére a hulladékképződés megelőzése és az újrahasználat ösztönzése. Az új hierarchia hangsúlyos szerepe a "csővégi" megoldások helyett teljes életciklus szemléletű megközelítést kíván. (A megelőzés fontosságát tükrözi az EU azon előírása is, miszerint a tagállamoknak 2013. decemberére nemzeti hulladék-megelőzési programot kell kidolgozniuk.)

Az irányelv átültetése során fokozottan hangsúlyozni kell tehát a fenti hulladékhierarchia fontosságát.
A kezelési módszerek kiválasztása során a hierarchia szerinti legkedvezőbb megoldást kell választani, ha az műszakilag és gazdaságilag megoldható és rendelkezésre áll kezelési kapacitás. 

A hulladékhierarchiától való eltérés csupán abban az esetben lehetséges, ha a magasabb hierarchiaszintet képviselő megoldás összességében nagyobb környezetkárosítással járna, azaz a legjobb környezeti eredmény kivételes esetekben felülírhatja a hulladékhierarchiát. Az új hazai szabályozásban is meg kell teremteni ennek lehetőségét, azonban ezekben az esetekben a döntést részletes életciklus-elemzéssel kell majd igazolni.

Korábbi és jelenlegi gazdaságpolitikánk sajnálatos módon nem hangsúlyozza kellőképpen a megelőzés fontosságát annak ellenére, hogy ezzel érhetjük el a legjelentősebb eredményeket. Hiányzik a gazdasági érdekeltség, és ezzel együtt hiányoznak az ágazati megelőzési stratégiák is. A rövid élettartamú, gyengébb minőségű termékek tömegtermelése folyik, amelynek révén a gyors haszonszerzés érdeke többnyire mindig felülmúlja a termékminőségi és ezzel együtt a hulladékképződés megelőzési szempontokat. Ma még nem jellemző a termékek tartósságának és környezetbarát jellegének megkövetelése a magán- és állami beszerzésekben sem. Rendezetlen továbbá a használt termékek és használható összetevőik újrahasználatának, ismételt forgalomba hozatalának szabályrendszere. Javító, bontó, tisztító hálózatokat kellene kialakítani a használt termékek visszavételének, javításának biztosítására, valamint ki kell dolgozni ezen termékek minősítésének és ismételt értékesítésének módszerét. Szükséges továbbá a megelőzés elvének erőteljesebb érvényesítése a gyártói felelősség keretében, amely egyrészt a termékek tartósságában, a veszélyes anyagok korlátozásában, vagy akár a javítóhálózat kialakításának gyártói felelősségi körbe rendelésében nyilvánulhat meg.

Látható tehát, hogy az új keretirányelv alapvetően nem csupán a hulladékokról és a hulladékokkal végzett tevékenységekről szól, hanem egy annál jóval tágabb, rendszerszemléletű megközelítést sugall. Tulajdonképpen minden olyan területen, és minden olyan tevékenység esetén alkalmazni kellene az irányelv elveit, amely bármely formában potenciálisan hulladékot eredményezhet, vagy hatással lehet (akár pozitív, akár negatív értelemben) a hulladékokkal kapcsolatos célok elérésére.
Elengedhetetlen tehát, hogy a hulladékgazdálkodási alapelvek beépüljenek az ágazati szakpolitikákba, hiszen csak ezzel együtt érhetünk el eredményeket a hulladékszegény gyártási technológiák, a termékek hasznos élettartamának növelése, a minőségi, tartós, újrahasználható, javítható, bontható és lehetőség szerint egymással kompatibilis termékek előállításában. Kérdéses azonban, hogy ez a gyakorlatban hogyan fog megvalósulni, hiszen az ilyen jellegű változásoknak az egész gazdasági szférában (beleértve mind a hazai gyártású, mind a külföldről behozott termékeket) érvényesülniük kellene. Persze vannak ötletek és lehetőségek ennek ösztönzésére, azonban a gyakorlati megvalósítást jónéhány körülmény erőteljesen megkérdőjelezheti: Ki lesz a felelős a végrehajtásért? Ki és hogyan fogja ellenőrizni azt? Mi fogja érdekeltté tenni a gazdaság szereplőit a változtatások végrehajtására? Mi fogja ösztönözni őket, hogy akár az anyagi bevételek csökkenése árán a termékminőséget javítsák? Mi fogja ösztönözni a fogyasztókat arra, hogy az olcsóbb termékek helyett a magasabb minőségű (és ezzel együtt drágább) termékeket vásárolják?…

Természetesen nem csak a megelőzés, hanem a hasznosítás és ártalmatlanítás területén is van teendőnk. Fontos lenne, hogy hazánk is "újrafeldolgozó társadalom" legyen, és a hulladékot ne egy "szükséges rossznak", hanem bizonyos értelemben hasznos anyagnak tekintsük. A hulladéklerakás minimalizálása mellett tovább kell növelnünk a hasznosítás mértékét, a termelési körfolyamatba való minél nagyobb arányú visszaforgatást, amelynek érdekében a begyűjtő rendszerek további fejlesztése és a megfelelő kezelési kapacitások kiépítése és fenntartása is elengedhetetlen. Ugyanilyen fontos továbbá a hulladékból készült másodnyersanyagok és termékek minősítési rendszerének szabályozása, piacra jutásuk elősegítése (pl. zöld közbeszerzés), valamint a gazdaság érdekeltségének elősegítése (pl. a kötelező arányok feletti hasznosítás ösztönzésével).
Az anyagok termelési körfolyamatba való visszavezetésének és a hulladékok megfelelő hasznosításának ösztönzését erősítheti a keretirányelvben megjelenő "melléktermék" és "hulladék vége" fogalmak hazai szabályozásban való megjelenése, és az ezekre vonatkozó követelmények megfelelő – és a gyakorlatban is jól működő – szabályozásának kialakítása.

A hazai szabályozás korábban nem ismerte a melléktermék fogalmát, az új előírások azonban egyértelműen kiveszik ezeket az anyagokat a hulladékok köréből, amelynek célja az, hogy azokat a termelésből kikerülő anyagokat, amelyeket más termelési folyamatban közvetlenül (átalakítás nélkül) fel lehet használni, a lehető legegyszerűbben visszaforgassák a termelésbe, mentesítve azokat a szükségtelen bonyolult eljárások és adminisztráció terhei alól.
Az új rendszernek szintén egy sarkalatos pontja a hulladékstátusz megszűnésére vonatkozó rendelkezések körültekintő leszabályozása, amelyre a jelenlegi hulladékgazdálkodási jogi szabályozásunk szintén nem tér ki. A koncepció lényege, hogy azon hulladékok esetében, amelyek egy bizonyos feldolgozottsági szintet elérve teljesíteni tudnak bizonyos minőségi kritériumokat és alkalmasak valamely gyártási vagy termék-előállítási technológiában való közvetlen felhasználásra (pl. fémek, papír), e szint elérése után ne legyen szükség arra, hogy a hulladékgazdálkodási előírások hatálya alá tartozzon, hanem mint termék legyen felhasználható. Persze ez csak meghatározott szigorú feltételek esetén lenne lehetséges.

A keretirányelv értelmében egyes, tömegük vagy hasznosíthatóságuk szempontjából kiemelkedő hulladékáramok esetén az EU kidolgozza ezeket a kritériumokat, amelyeket előreláthatólag rendeletben fog kihirdetni. Ezek vonatkozásában tehát – mivel rendeletről van szó – a tagállamoknak kötelezővé válik a kritériumok alkalmazása, azonban közösségi kritériumok hiányában bizonyos esetekben eseti alapon is rendelkezhetnek.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a termékké minősítés alkalmazása nem lesz kötelező, azaz az adott hulladék termékké minősítés nélkül továbbra is feldolgozható lesz, azonban ebben az esetben a feldolgozás összes műveletében kizárólag hulladékként vehet részt (annak valamennyi jogi, adminisztrációs, műszaki és egyéb követelményeinek teljesítése mellett).

További fontos mérlegelési pontot jelenthet a keretirányelv azon rendelkezése, amely megengedi a tagállamoknak, hogy az "önellátás" és a "közelség" elve alapján a hazai kiépített hulladékkezelő kapacitásaik védelme érdekében olyan rendelkezéseket hozzanak, amelyek az országban keletkező hulladékok lehetőség szerinti hazai kezelőknél történő kezelését írja elő. Másik oldalról nézve a dolgot, a hazai kezelőkapacitások kihasználását a fenti elveket alapul véve elsősorban hazai hulladékkal kellene biztosítani, s külföldről érkező hulladékot csak az ezt meghaladóan továbbra is fennmaradó kapacitások erejéig szabadna hazai kezelőkhöz beengedni.
A keretirányelv átültetésével kapcsolatosan az elkövetkezendő néhány hónapban tehát bőven akad teendő, a szabályozás módosításának eredményei azonban csak az ezt követő időszakban, a gyakorlati alkalmazás során fognak megmutatkozni.

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes