Két új befektetés az első héten

A január elsejei változások után is magas a magyar adó- és járulékszint, ugyanakkor a bérek nemzetközi összehasonlításban nem nagyok, s így még versenyképes a hazai bérszínvonal a külföldi befektetők számára. Így válaszolt lapunk kérdésére Rétfalvi György, az ITD Hungary vezérigazgatója, aki egy tegnapi háttérbeszélgetésen vonta meg a befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség tavalyi tevékenységének a gyorsmérlegét.

Mindehhez Kilián Csaba befektetési igazgató azt tette hozzá, hogy a befektetők negyven-ötven szempontot vesznek figyelembe a döntés meghozatalakor, s ezek sorában egy a bérköltség.
Jelenleg 32 olyan potenciális befektetésről tárgyalnak az ügynökség szakemberei, amelyről az idén várnak határozatot. Ha mindegyik megvalósul, akkor mintegy 1,5 milliárd eurónyi invesztíció érkezhet az országba, s mintegy nyolcezer új munkahely jöhet létre. A tavalyi nem volt rossz év ebből a szempontból, hiszen ugyan jóval kevesebb FDI-t csatornázott be az ITD az országba, mint egy esztendővel korábban, ám ha a 2008-as adatokból levonjuk a kecskeméti Mercedes-gyár befektetési értékét, akkor már nem is komoly a mérséklődés – mondta a vezérigazgató. A projektek köre egyébként folyamatosan bővül.
Az ITD Hungary másik jelentős profilja a kereskedelemfejlesztés, amely elsősorban a hazai kis- és középvállalatok exportpiacra jutásának, illetve exporttevékenységük bővítésének elősegítését jelenti. Ennek érdekében folytatódott például az a program, amelynek célja az exportot már bonyolító, illetve potenciálisan arra képes kkv-knak a személyes megkeresése, velük egyfajta ügyfélkapcsolati program kidolgozása.

A cikk részletei –>

- vg.hu -

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes