Közel 30 milliós megtakarítás az MLSZKSZ áramtenderén

Az elmúlt öt év legsikeresebb közös villamosenergia-beszerzési pályázatát zárta le 2012. november 23-án a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A 2013. áramévi tenderen az MLSZKSZ az eddigi legnagyobb árammennyiséget pályáztatta meg, és a tagok számára elérhető legkedvezőbb árszintet alkudta ki, amitől 1 év alatt több mint 28,8 millió forint megtakarítást várnak.

A MLSZKSZ a hazai logisztikai és közlekedési szakma egyik meghatározó szervezeteként folyamatosan nyomon követi tagvállalatai beszerzési tevékenységét annak érdekében, hogy segítségére legyen a piacon elérhető gazdasági előnyök hatékony kiaknázásában. A szövetség öt évvel ezelőtt indított közös beszerzési programján keresztül olyan speciális árat biztosít tagjai számára, amelyet a résztvevők az összefogás nélkül, egyenként nem érhetnének el. A program keretében az MLSZKSZ ingyenes energetikai és jogi tanácsadást biztosít, és összehangolja az egyes résztvevők áramfogyasztását a legjobb ár elérése érdekében. Szerződéskötésre a szövetség általa meghatározott feltételekkel kerül sor, amely során többek között kiküszöbölik az alul- és a túlfogyasztásból eredő kockázatokat.
Az MLSZKSZ idén már 19 cég áramigényét pályáztatta meg. „A szövetségünk által szervezett közös beszerzés eredményeként sikerült minden évben a piacon elérhető legkedvezőbb árszintet kialkudnunk a beszerzési csoportban részt vevő tagjaink számára. Ennek köszönhetően a korábbi évekhez képest az idén több mint 700 százalékkal, közel 42 GWh-ra tudtuk növelni a pályáztatott energia mennyiségét. A megtakarítások  mértéke így 8 és 146 százalék között mozog tagvállalatainknál, értéke pedig elérheti a 28,8 millió forintot. Ez az összeg közel 25 százalékkal magasabb, mint az elmúlt négy év áramtendere során realizált megtakarítások összege” – mondta Fülöp Zsolt elnök.
A szövetség közös árambeszerzési tevékenysége azért különösen fontos, mert tapasztalatai szerint még mindig vannak olyan vállalatok, amelyek nem élnek megfelelően az energiapiac liberalizációja által nyújtott lehetőségekkel, és a jelenlegi piaci áraknál akár másfélszer vagy kétszer drágábban kötnek szerződést az energiaszolgáltatókkal, több évre előre rögzített feltételekkel, amelyeket a későbbiekben nagyon nehezen tudnak megváltoztatni.
Az MLSZKSZ 2012 őszén tovább bővítette a közös beszerzések területét, és jelenleg a mobiltávközlési szolgáltatások területén szervezi tagvállalatai összehangolt fellépését, amitől további jelentős megtakarításokat várnak.
A szövetség a mostani árambeszerzési tender eredményeivel együtt az elmúlt öt évben több mint 100 millió forint értékű költségmegtakarítást ért el a tagvállalatai számára meghirdetett közös energiabeszerzési tendereken.

forrás: magyarkozlekedes.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes