Kínai cégek érkezhetnek Szencre

A sajtó nemrég megszellőztette: Szencen 17 hektárnyi területen mintegy 200 cég letelepedését várják. A több mint 100 millió eurós beruházás több száz munkahelyet teremthet a térség lakóinak. Kacsa a hír, vagy valóság?

A Pozsonyhoz közeli Szenc kereskedelmi gócponttá válhat a helyi ingatlanfejlesztők szerint. Azzal érvelnek, hogy elsőként egy logisztikai park létesült itt, jelenleg folyamatban van a D1 Outlet nevű bevásárlóközpont építéssel és Kína is innen szeretne terjeszkedni Európa irányába. „Nemzetközi kereskedelmi szervezetek letelepedéséről van szó, kínai termelőkről, akik  Szlovákián keresztül üzletelhetnek Európával” – állítja Ivan Čarnogurský, az IPEC Group beruházó cég vezérigazgatója. Előzetes becslések szerint a kínai központ  állítólag több mint 1 millió eurós éves bevételhez juttatja Szenc városát.

„Örülünk minden befektetésnek, ami bevételt jelent a városnak. A kivitelezés a tervezési fázisban lehet, mivel eddig sem építési engedélyt, sem a közművek kiépítését nem kérvényezték” – mondta Ing. Jarmila Répássyová, a szenci városi hivatal vezetője.

A környék lakosainak véleménye megoszlik a kínai központ vonatkozásában. „Egyáltalán nem kellett volna ilyenbe belekezdeni, mivel már így is sok kínai van Szencen” – nyilatkozta portálunknak név nélkül az egyik helybeli. Ám nem mindenki ennyire elutasító. “Pozitívan értékelem a kínai negyed születését, mert rengeteg embernek munkát nyújthat. Biztosan új kultúrát hoznak magukkal, amit megismerhetünk” – hangzik az ellenvélemény.

A központ létrehozása a hírek szerint legkésőbb 2016-ig esedékes. Ha tényleg megvalósul, 1000 cég működhet benne.

Forrás: Hirek.sk

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes