Újra versenyszerűen zöldülhet a Műegyetem

Második alkalommal hívja életre a BME Egyetemi Zöld Kör a Zöld Tanszék Versenyt azzal a céllal, hogy támogassák és motiválják a tanszékek környezettudatos működését, és közkincsé tegyék, vagy még tovább fejlesszék az első Zöld Tanszék Versenyen már működő gyakorlatokat.

Az Egyetemi Zöld Kör (EZK) hagyományteremtő szándéka és a tervbe ölt rengeteg munka és készülés meghozta gyümölcsét: egy év elteltével másodszor hirdetik meg a Zöld Tanszék Versenyt, hogy kiderüljön: ezúttal melyik tanszék fog a legjobban zöldülni.

A verseny országos szinten teljesen egyedülálló, azonban továbbra is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékei és az egyéb szervezeti egységek (pl. dékáni hivatalok) nevezhetnek az Egyetemi Zöld Kör honlapján.

Az előző évi nyerteseknek sem kell babérjaikon ülniük! A verseny kritériumrendszere bővül, így örömmel várják a korábbi félévben már részt vett tanszékeket is.

A nevezők mellett megint nagy szerep jut az önkéntes hallgatóknak: szükség lesz szervezőkre, akiknek a programot irányítják, és auditorokra, hogy kezdő illetve záró helyzetelemzést végezzenek a versenyben résztvevő tanszékekről. Ezekre a munkakörökre gólyák, párhuzamos képzésesek, végzősök, egyszóval bárki jelentkezését örömmel fogadják.

A nevezés november közepén kerül lezárásra, a verseny november huszonkilencedikén rajtol. Az EZK alig várja, hogy újra kioszthassa a „Zöld Tanszék” érdemjegyeket, illetve a lassan megszokottnak minősíthető további díjakat, úgy mint „Legzöldebb Tanszék” és „Legtöbbet Zöldülő Tanszék”.

A díjátadót az EHK biztosítja, és várhatóan részt vesz rajta az egyetem rektora, Dr. Péceli Gábor is.

Háttér

A BME Egyetemi Zöld Kör 2010 tavaszán szervezte meg az első Zöld Tanszék Versenyt, amelynek sikerességét mutatja, hogy az egyetem 12 tanszéke 406 dolgozójával versengett 6 héten át, hogy ki tudja leginkább csökkenteni saját környezetterhelését, és ezáltal megszerezni a "Zöld Tanszék" címet. A megszokott egyetemi rend megfordult a verseny során: a hallgatók vizsgáztatták oktató tanszékeiket olyan szempontok alapján, mint például papírhasználati szokások, energiatakarékosság vagy hulladékkezelés. Végül a Műszaki Pedagógia Tanszék, az Ergonómai és Pszichológia Tanszék, valamint a Polimertechnika Tanszék nyert el a megtisztelő címet, amelyet ünnepélyes díjátadó keretében adtak át.

A verseny lebonyolítása során számos példa értékű gyakorlat született, amelyek hasznossága hosszútávon megkérdőjelezhetetlen. Legnagyobb haladás a papírtakarékosság kérdésében mutatkozott, amelynek érdekében több tanszék is a fejlődés újtára lépett: egyre több oktató kéri beadandóit elektronikus formában. Előfordult, hogy a változás berögzült gyakorlatokig ért el, például kötelezővé tették a diplomamunkák kétoldalas nyomtatását.

A Zöld Tanszék Verseny bizonyította: egy maroknyi emberből álló csapat, mint a BME Egyetemi Zöld Kör, lényeges változásokat indíthat el egy egyetemi méretű közösségben egészen rövid idő alatt.

Az EZK csapata pár év alatt a semmiből nőtte ki magát, hogy mára képessé váljon olyan országos hírű programok véghezviteléhez, mint a Zöld Tanszék Verseny, amelyről még pécsi lap is cikkezett. Az egyre bővülő és egyre nagyobb publicitást nyerő csapat lendülete pedig töretlen: „Minden egyéni kezdeményezésnél többet tud tenni egyetemünk környezeti teljesítményének javításáért. A küzdelem ma sem könnyű, de elkötelezettségünk mellett egymás hitéből és a közös sikerekből erőt merítve végül mindenki nyer.”

forrás: zoldtech.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes