"Jár a villamos, jár a pénz" – tüntetés Szegeden

Elmaradt járandóságuk miatt tüntettek a szegedi 1-es villamosvonal felújításában részt vevő alvállalkozók pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.

A Kossuth Lajos sugárúton gyalogosan végigvonuló több tucatnyi demonstráló neonsárga, "Jár a villamos, jár a pénz" feliratú pólót viselt.
A tiltakozók közül többen is a több kilométeres séta során dudákkal próbálták meg felhívni magukra a járókelők figyelmét. Transzparenseiken "Hol a pénzünk Botka?", "Felelős polgármestert!", illetve "Annak fizess, aki dolgozott! Hol van a város felelőssége?" felirat volt olvasható. A tiltakozók mellett a kétsávos úton – rendőri felvezetéssel – munkagépek és teherautók haladtak 4-5 kilométeres óránkénti sebességgel.

Varga Tamás ügyvéd az MTI-hez eljutatott közleményében azt írta: a demonstráció célja, hogy felhívja a figyelmet a szegedi 1-es villamos pályarekonstrukciós munkálatait ténylegesen elvégző Jász-Vasút Kft.-nél és alvállalkozóinál, beszállítóinál kialakult válságos helyzetre. Tájékoztatása szerint a szegedi önkormányzat 360 millió forint vállalkozói díjjal maradt adósa ügyfelének.

Vécsey Ágnes, az önkormányzat szóvivője közölte: a város a tiltakozást szervező céggel semmilyen szerződéses kapcsolatban nem áll. Az 1-es villamost építő konzorciumnak az önkormányzat határidőre kifizette a beruházás 13,65 százalékának megfelelő önrészt, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pedig az európai uniós támogatást. A Jász-Vasút Kft.-nek a konzorcium felé lejárt határidejű kifizetetlen számlája, követelése nincsen.
"Nem értjük, hogy miért a város ellen tüntetnek, és miért a szegedieket büntetik azzal, hogy akadályozzák őket a közlekedésben? Vajon kinek a megbízását teljesítik?" – tette fel a kérdést közleményében a szóvivő.

Forrás: hrportal.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes