Jövőre indul az elektronikus útdíjfizetés

A kormány legújabb határozata szerint a jövő év júliusáig épülne ki az e-útdíjrendszer. Így ebben az esetben a 2013-as költségvetést már jelentős többletbevétellel lehet tervezni, és az úthálózat minősége is javulhat.

b_206_203_16777215_0___images_stories_40090030

Előrébb hozta a kormány a használattal arányos elektronikus útdíjrendszer kiépítésének és üzembe helyezésének időpontját. Eddig három időpont létezett: a Széll Kálmán-tervben eredetileg 2013. január 1. szerepelt, ám mivel ez túl korainak tűnt – a pályáztatást és a rendszer kiépítését figyelembe véve – a kormány korábbi tervei szerint elég lett volna 2014-ben bevezetni. A legutóbbi kormányhatározat viszont arról rendelkezik, hogy az e-útdíj bevezetésének legkésőbbi időpontja 2013. július 1. A sietség leginkább abból adódik, hogy az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása miatt 2013-ban minden fillérre szükség lesz a költségvetésben. Ráadásul a régió országainak többségében a tehergépjárművel közlekedők már a használat arányában fizetnek a gyorsforgalmi úthálózatért. Ez ugyanis óriási bevételt jelent a költségvetésnek: az előzetes becslések szerint évente 70–110 milliárd forintot.

Forrás: magyarkozlekedes.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes