Jön a 3D-s internet

Minek a fizikai találkozás, a focimeccsre járás, vagy a szakmai konzultáció, ha tíz év múlva akár a stadion tetejéről is követhetjük a játékot, virtuálisan ülhetünk konferenciatermekben és nem kell az ügyfélszolgálatokon rontanunk a levegőt? A jövő internete bizony csődbe juttathat pár utazásban és üzemanyagokban érdekelt céget.

Elképzelte az internetet öt-tíz év múlva az Intel technológiai guruja, akit a cég főleg hosszú távú víziói miatt tart magánál. Sean Koehl meggyőződése, hogy öt év múlva itt a három dimenziós alkalmazások kora, tíz év múlva pedig mindent fotorealisztikus 3D-s környezetben kapunk majd. A technológia általános fejlődése afelé mutat, hogy rövidesen a mainál teljesen különböző módon tartjuk majd a kapcsolatot eszközeinkkel és ezen keresztül másokkal. „Nagyban különbözik majd az életünk” – mondta. „Elég, ha az elmúlt egy-két évtized trendjeire gondolunk: ahogy a számítógépek, az internet, a mobil eszközök elterjedtek. Csak most kezdjük kihasználni ezt a számolási képességet. Intelligenciát és lehetőségeket adunk hozzá. A 3D-s világokkal mindez teljesen más élményt nyújt majd, mint ma.”

A jövőből természetesen nem maradhat ki az Intel sem, amely már most dolgozik a 3D-s világhálón. A kezdeti lendület, amellyel létre akarták hozni, lelassult, hogy a 3D-s háttértechnológián és az alkalmazások funkcionalitásán finomítsanak először – nyilatkozta. Az internet talán sosem lesz teljesen 3D-s, de öt év múlva, de az ilyen környezetet nyújtó alkalmazások már öt év múlva a piacon lehetnek. Pontosan nem tudni, ez mit jelent, de az biztos, hogy lesznek dolgok, amihez sosem kell a harmadik dimenzió: ilyen például a szövegek olvasása. Már csak azért is nehéz megjósolni, mire számíthatunk, mert azt a tevékenységi kört, amit a jövőben 3D-ben végzünk majd, most egyáltalán nem nyújtja az internet – mondta. Ilyen lesz például a 3D-s konferenciabeszélgetés, amely jelenleg nem nyújt személyes élményt a felhasználóknak, de a jövőben tényleg olyan érzés lesz ezeken részt venni, mintha fizikailag karnyújtásnyira ülnénk partnereinktől.

Már csak a hardvereken múlik minden. A mai virtuális 3D-s világok nincsenek sokkal lemaradva a teljes valósághűségtől (elég, ha a legutóbbi konzolgenerációra gondolunk), tíz év múlva pedig az internetes eszközök is a hollywoodi színvonalú 3D-s megjelenítést hozzák majd – jósolta Koehl. Paradigmaváltást vár Dan Olds, a The Gabriel Consulting Group elemző cég egyik szakértője is. „Sokkal több virtuális találkozóra megyünk majd, és kevesebb fizikaira. A szórakoztatóipart is forradalmasítja majd. Miért mennénk sporteseményre, például focimeccsre, ha nézhetjük a neten 3D-ben, és bárhol elhelyezkedhetünk a stadionban?” Ez jót tesz majd a környezetnek, de pánikot okozhat az utazásban és üzemanyag-fogyasztásban érdekelt vállalatok körében – jósolta. Teljesen átalakulnak majd az ügyfélszolgálatok is, a játékokról nem is beszélve. „Bármilyen játék, bármikor, bárhol” – foglalta össze a jövő internetét Olds.

Forrás: Computerworld

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes