Jelentősen bővülhet a győri ipari park területe

Jelentősen bővülhet a Győri Ipari Park területe, miután a megyei jogú város közgyűlése csütörtökön jóváhagyta a helyi rendezési terv ezzel kapcsolatos módosítását. Ez lehetővé teszi, hogy mezőgazdaságiból egyéb ipari területté alakítsanak egy, a létesítmény keleti oldalán fekvő 180 hektáros földdarabot.

 

A park honlapján olvasható adat szerint tavaly év végén mintegy 175 hektáros volt a létesítmény. Ugyanitt közlik azt is, hogy a terület betelepültsége kilencven százalék körüli; eddig 455 millió eurónyi befektetést vonzott, amely 5500 munkahelyet teremtett.

Az egyhangú szavazással elfogadott előterjesztésben az áll: a vasútvonal mellett fekvő új területet az M1-es tervezett, Győrt keletről elkerülő szakasza osztja ketté; míg az út keleti oldalán az ipari park szerves folytatásként kisebb telkek is kialakíthatóak, addig a nyugati oldal nagyobb telkei "elsősorban nagy területigényű logisztikai telep kialakíthatósága érdekében kerülnek szabályozásra".

A dokumentumból az is kiderül: az elképzelést már számos érintett hatóság és szolgáltató véleményezte.

A városi főépítész az ülésen jelezte:a nap folyamán kapta meg az állami főépítész szakvéleményét, amely kifogásolja például, hogy a módosítás-tervezet csak formálisan foglalkozik a területre tervezett körvasút tervével, illetve a megyei rendezési tervvel való összehangolással.

Révi Zsolt megjegyezte: ezek a felvetések túlmutatnak a rendelettervezet keretein, ezért a képviselőtestületi döntés szempontjából irrelevánsak.

Balogh László, az 1992-ben megnyitott ipari parkot működtető társaság ügyvezető igazgatója azt közölte: előkészítő fázisban vannak, ezért egyelőre nem kíván nyilatkozni a témában.

A Győri Ipari parkot 1992 őszén nyitották meg. Eddig hat fázisban – legutóbb 2009 végén – bővítették. A 2010. december végi adat szerint a területen 14 ország 98 vállalata működött.

forrás: tranzitonline.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes