Javul a kis- és középvállalkozások forrásellátása

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a közvetlen szakmai felügyelete alá tartozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) egy múlt pénteki kormányhatározat alapján megkezdte a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, valamint a Közép-magyarországi Operatív Program 2009-2010-es évekre vonatkozó akciótervei módosításának kidolgozását – közölte a szaktárca

A kormány az említett határozatában elrendelte, hogy a nemzeti fejlesztési, a nemzetgazdasági, valamint a külügyminiszter, továbbá a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke kezdjen egyeztetést az Európai Bizottsággal az uniós forrásoknak a kis- és középvállalkozások versenyképességét szolgáló, az Új Széchenyi Terv irányvonalának megfelelő  átcsoportosításáról – a közlemény szerint a szakmai egyeztetések megkezdődtek.

A kormányhatározatban foglaltaknak megfelelően az NFM és az NFÜ hozzákezdett a pályázati rendszer egyszerűsítését eredményező javaslatcsomag kidolgozásához. A kidolgozás alatt álló rendszer egyszerűbb eljárásrendet jelent majd a kis- és középvállalkozások számára.

A kidolgozás alatti intézkedéscsomag elemei között szerepel a saját forrás igazolásának eltörlése, a készfizető kezesség elfogadása biztosítékként, automatikus eljárásrend – a pályázati adatlap és a benyújtandó iratok rendszerének bíráló bizottság nélküli felülvizsgálata. Szerepel a csomagban az inkasszóra vonatkozó felhatalmazó levelek eltörölése, hiszen adók módjára amúgy is behajtható az esetleges követelés – ez jelenleg hatalmas felesleges irat- és adminisztrációs tömeget jelent.

Az egyszerűsítés része a kedvezményezettnek 100 ezer forintba kerülő közjegyzői okiratköteles ügycsoportok számának csökkentése, továbbá a tanácsadás-szerű bővített ügyfélszolgálat bevezetése a kkv-knak is, nem csak a kiemelt nagy ügyfelek részére. Végül a javaslatok körébe tartozik a kötelező támogatási szerződési elemek felülvizsgálata, a projektelemek közötti rugalmasabb átcsoportosítás biztosítása.

 

Forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes