Januárig minden budapesti közúti felhajtót felülvizsgál a BKK

Januárig felülvizsgálják az összes budapesti híd- és autópálya-felhajtót, illetve az összes, osztott pályás útra vezető felhajtót – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A Lágymányosi híd lehajtójánál, ahol nemrég súlyos, több halálos áldozatot követelő baleset történt, hétfőn újabb közlekedési táblát helyeztek ki. A híd lehajtóját nemrég tévedésből egy sofőr felhajtónak használta, vélhetően ezért történt a baleset.

A hétvégén lezajlott vizsgálat megállapította, hogy az érintett útszakasz megfelel a forgalombiztonsági, jogszabályi alapkövetelményeknek, de a biztonság növelése miatt, hogy minél kisebb legyen a tévedés esélye, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) hétfőn újabb "behajtani tilos" táblát helyezett el, az eddig is ott lévő táblával szemben, az út másik oldalán. Az FKF ezen felül – a BKK kérésére – a következő napokban megvizsgálja, hogy milyen útburkolat-felfestési javításokra van szükség az érintett csomópontban.

A BKK januárig felülvizsgáltatja az összes budapesti hídfelhajtó, autópálya-felhajtó és az összes osztott pályás útra vezető felhajtó csomópont forgalmi rendjét. A Nyugat-Európában – például az osztrák autópályákon – elterjedt, úgynevezett "tenyértáblák" bevezetését is vizsgálják.
A BKK közleményében hangsúlyozza, hogy a Lágymányosi hídon eddig is megfelelő volt forgalombiztonsági szempontból a felhajtók kialakítása. A tragikus balesetek azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a jogszabályi előírások betartásán túl szükség van a forgalombiztonság növelésére és a sofőrök tájékozottságának javítására is, illetve a figyelemfelhívó jelzések számának növelésére.

forrás: integratorforum.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes