Új tanúsított logisztikai szakértőt avatott a szakma

clip_image002Az ország két legjelentősebb logisztikai szövetsége, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) és a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) 2002 óta közösen adja ki a tanúsított logisztikai szakértői címet. Ebben az évben szakmai munkája alapján Kellner Mária, a Béres Gyógyszergyár ZRt. beszerzési és logisztikai igazgatója érdemelte ki a címet.

A tanúsított logisztikai szakértő cím adományozásának célja olyan szakértői gárda felállítása, akik szakértelmüknél fogva, és a szakma iránti elkötelezettségüknek köszönhetően ajánlhatóak tanácsadással kapcsolatos feladatokra.

Kellner Mária a cím elnyerése kapcsán elmondta: – Eddigi szakmai pályafutásom alatt mindig a tágan értelmezett logisztika valamelyik területén dolgoztam. Egy-egy mérföldkő elérésekor késztetést éreztem arra, hogy tapasztalataimat megosszam másokkal is, remélve, hogy olvasóim és előadásaim hallgatói profitálnak belőle. Közvetlen munkatársaim támogatásával és nógatására pályáztam meg a szigorú feltételekhez kötött logisztikai szakértői címet, remélve, hogy ez a cím feljogosít arra, hogy tudásom és tapasztalatom továbbadásával hozzájáruljak a hazai logisztika fejlődéséhez és a szemléletmód elterjedéséhez.

Nagy megtiszteltetés volt a cím elnyerése és, nagyon büszke vagyok arra, hogy az MLBKT-MLE negyvennégy jegyzett szakértője között lehetek. Úgy gondolom, hogy a jövőben e cím még inkább kötelez arra, hogy a kevés logisztikára szakosodott szakértő, tanácsadó egyikeként támogassam, elsősorban az új generációt, a minél hatékonyabb logisztikai tevékenységben, működésben.

Kellner Mária szakterületei:

· Ellátási lánc menedzsment (beszerzés, értékesítési előrejelzés, készletgazdálkodás, termeléstervezés, értékesítési disztribúció)

· Logisztikai stratégia

· Logisztikai folyamatok és információs rendszerek

· Raktárgazdálkodás

· Logisztikai kontrolling

- MLBKT -

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes