Pályázatok, , , | 2010.08.23

Új pályázat Záhonyban

Új közbeszerzési eljárást ír ki a Záhony térségi széles nyomtávú vágányhálózat felújítására a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A NIF azt követően határozta el az új pályázat megjelentetését, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette az első eljáráson hozott döntését, újraértékelésre kötelezte és hárommillió forinttal megbírságolta.


Az állami társaság az újraértékelés helyett az új eljárás kiírását választotta. A Záhonyi térség komplex logisztikai fejlesztése a Közlekedés operatív program negyedik, közúti és vasúti fejlesztések megvalósítását tartalmazó prioritásának része. Ebben a közbeszerzésben a Záhony-Komoró és a Tuzsér-Eperjeske széles nyomtávú vasútvonal felújítása szerepelt.