Ismét kőkemény év vár a hazai autókereskedőkre

Az idei év is szűkös esztendőnek ígérkezik a hazai autókereskedők számára – többségük úgy látja, hogy 2010-ben sem tudja növelni árbevételét, derül ki egy aktuális felmérésből. A radikálisan szűkülő kereslet miatt tavaly mintegy száz cég ment tönkre, miközben néhány kereskedő egyre nagyobb piaci részesedéshez jut.

Az újautó-értékesítések zuhanása miatt a túlélésért küzdenek és nem látják a fényt az alagút végén a hazai autókereskedők, derül ki a PriceWaterhouseCoopers szerdán publikált, 2010. február-márciusban készült felméréséből.

Hullanak a cégek

PwC-felmérés

A pénzügyi tanácsadó cég második alkalommal készített felmérést a hazai autókereskedők körében. A 2009-es évre vonatkozó kutatásban főként a fővárosban és vonzáskörzetében, illetve a 10 és 100 ezer lakos közötti városokban működő autókereskedések vettek részt.

A tanácsadó cég szerint a piacon konszolidációs folyamat zajlik: az autókereskedők száma csökken, míg néhány kereskedő egyre nagyobb piaci részesedéshez jut. A helyzet rosszabbodását jelzi, hogy 2009 végén már a kereskedők csaknem negyede mérlegelte a piacról való kivonulást – egy évvel korábban még csak négy százalék volt ez arány.
57 százalék a válság miatt megromlott pénzügyi helyzetével indokolta, hogy cége bezárását fontolgatja, 14 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy inkább más, vonzóbb befektetési lehetőségek motiválják.
Az 1000-1100 autókereskedő 5-10 százaléka meg is tette ezt a lépést, azaz mintegy száz cég húzta le tavaly a rolót a szektorban, mondta el a felmérést ismertető sajtótájékoztatón Lőcsei Tamás, a PwC cégtársa.

Ötből négy cég leépített

Sok kereskedő a nadrágszíj meghúzásával próbálta túlélni az évet: 82 százaléka hajtott végre létszámleépítést, és sokan spóroltak a marketing- és reklámköltségeken is.
Lőcsei Tamás szerint leginkább a kis és közepes méretű kereskedők küzdenek a túlélésért. Az általuk követett megmaradási stratégiák igen eltérőek: egyes cégek a karbantartásra és javításra helyezték át tevékenységük súlypontját, mások a használtautó-értékesítésre összpontosítanak.  Ezt a trendet jelzi, hogy tavaly a kereskedések háromnegyedénél az összes árbevétel kevesebb mint fele jelentkezett újautó-eladásból.
2009-ben mindössze 78 590 személygépkocsit értékesítettek (a kishaszongépjárműveket is beszámítva – a szerk.) Magyarországon, ami 50 százalékos visszaesés 2008-hoz képest. Ha a forgalomba helyezett újautók számát nézzük, még nagyobb, 61 százalékos a csökkenés.

Csökkenő eladások, kisebb árrés

A kereskedőknek 88 százaléka értékesített kevesebb gépkocsit 2008-hoz képest, és mindössze 9 százalékuk számolt be növekedésről.  Folytatódott az árrés esése is: 61 százaléka nyilatkozott ilyen trendről a tavalyi évet tekintve.

Az egyéni vásárlók számának zuhanása miatt a kereskedések egyre inkább a flottaértékesítés felé próbálnak nyitni. Ennek oka, hogy a céges beszerzések az átlagosnál kisebb mértékben, "mindössze" 48 százalékkal csökkentek. A még megmaradt egyéni vevők egyébként – a hitelfelvétel szigorítása miatt – jellemzően készpénzzel fizetnek, és főleg kis- és középkategóriás autót választanak.

Még mindig borúsak a kilátások

Tovább rontja az összképet, hogy a kereskedők idei évre vonatkozó várakozásai meglehetősen negatívak. A válaszadók 98 százaléka ugyanis nem vagy csak igen kis esélyt lát arra, hogy növekedjen az árbevétele 2010-ben.
A kereskedők borúlátása nem véletlen, hiszen a negatív trendek idén is folytatódnak.  A Jato Dynamics adatai szerint január-májusban 49 százalékkal kevesebb újautót helyeztek forgalomba itthon, mint egy évvel korábban.

Forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes