Ismét rekordévet zárt az Audi AG

Ismét rekordévet zárt az Audi AG – jelentette be a társaság csütörtöki ingolstadti sajtótájékoztatóján Rupert Stadler, az igazgatótanács elnöke.

A vállalat forgalma 24,4 százalékkal, 44,1 milliárd euróra, autókiszállítása – 19,2 százalékos növekedéssel – 1,3 millió darab fölé emelkedett; ez több mint kétszerese a 2000-es értéknek. A működési eredmény 5,3 milliárd euróra ugrott, ami 60 százalékos emelkedést jelent, és három év alatt 25-ről 40 százalékra nőtt a forgalmon belül a felsőkategóriás autók (azaz a C- és a D-osztály) aránya – sorolta.

A társaság adózás előtti eredménye kétharmadával, hatmilliárd euróra nőtt. "Egyetlen évben sem növeltük még ilyen erősen kiszállításunkat. 2011 volt cégünk történetének  legeredményesebb esztendeje" – mondta Rupert Stadler, hozzátéve: az idén ugyanezen az úton kíván továbbhaladni az Audi, amelynek célja, hogy a piac átlagánál nagyobb növekedést könyvelhessen el 2012-ben. Szakemberek 2012-re a globális személyautó-piac 4 százalékos bővülését jósolják.

Az Audi sikertörténetei között említette Rupert Stadler Kínát, amely először vált a márka legnagyobb piacává; az itteni, 313 ezer darabos értékesítés 37,3 százalékkal haladta meg a 2010-es értéket. Ide sorolta Németországot, ahol a válság óta először ikerült ismét átlépni a negyedmilliós értékesítési határt, valamint az Egyesült Államokat, ahol úgy érték el a 15,7 százalékos javulást jelentő 117 és fél ezres eredményt, hogy 2011 minden hónapja új eladási rekordot hozott.

Ázsiában 35,3, Dél-Amerikában 42,7 százalékos bővülést ért el tavaly a társaság.

Megjegyezte: optimizmussal tölti el, hogy a világ minden régiójában a piaci átlagot meghaladó növekedést ért el a cég. Sikeres évet zárt a Lamborghini, az Audi luxussport-autómárkája is, amely 1.602 darabos eladásával 23 százalékos növekedést produkált.

Tavaly év végén 63.839 munkatársa volt az Audi-konszernnek ami 3,5 ezer fős emelkedést jelent egy év alatt. A munkatársak nyereségrészesedése körülbelül kéthavi bérüknek felel majd meg, és átlagosan 8.251 eurót tesz ki, ez a cég történetének legmagasabb nyereségrészesedése – mondta Rupert Stadler, megjegyezve, hogy emellett fejenként ezer eurót fizetnek a dologzók társasági nyugdíjkasszájába.

 

forrás: MTI

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes