Ipari övezet a győri honvédség helyén?

Egymilliárd forint pályázati biztosítékkal hirdette meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) az állami tulajdonban lévő, Győr keleti részén található honvédségi ingatlan-együttest, amelynek területén ipari övezet jöhet majd létre.

A biztosíték összege utal az ingatlan értékére is.

A kedden közzétett pályázati felhívásból kiderül, hogy a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő három ingatlan közel 150 hektár területű, s a Natura 2000 természetvédelmi területen fekszik.

Az ingatlanokat együtt értékesítik – áll a hirdetményben.

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) április végén döntött az ingatlan értékesítéséről és a pályázat kiírásáról.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) az akkor kiadott közleményben emlékeztetett arra, hogy Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése 2010 februárjában határozatban támogatta az ingatlan-együttes területének belterületbe vonását és ipari övezetbe sorolását. A területen logisztikai-feldolgozóipari parkot hozhatnak létre.

A döntés hátteréhez tartozik, hogy a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség Győr környezetében nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű feldolgozóipari beruházás megvalósításához keresett alkalmas területet. Ennek eredményeként merült fel a honvédség vagyonkezelésében lévő gyakorlótér értékesítése.

Az ajánlatokat az ár alapján a június 11-i beadást követően 30 napon belül bírálják el.

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes