Időhiány miatt lemondott Urbán a Malév elnöki posztjáról

Urbán László, a Malév igazgatóságának elnöke augusztus 26-i hatállyal lemondott tisztségéről elfoglaltságaira hivatkozva – közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.

Malév privatizáció

Urbán László azzal indokolta a lemondását, hogy a kinevezése óta eltelt egy hónapban kiderült számára: a pozícióval járó elfoglaltság jóval több, mint amit eredetileg feltételezett, és ezért az nem egyeztethető össze az EBRD-ben betöltött igazgatósági tagságával.

tudomásul vette a lemondást. "Urbán László utódjáról az MNV később ad felvilágosítást" – olvasható az MNV közleményében.

A Malév választott testületeinek tagságát, az igazgatóságot és a felügyelő bizottságot szinte teljes egészében kicserélték a 2010. július 23-án tartott rendkívüli közgyűlésen. Akkor választották öt évre az igazgatóság elnökévé Urbán Lászlót Kamarás Zoltánnak, az MNV képviselőjének helyére.

Időközben távozott a magyar nemzeti légitársaságtól Karim Markhlouf, a Malév Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, aki 2009 óta dolgozott a légitársaságnál.

A Malév 2010 tavaszán került ismét állami tulajdonba, miután az adósságok egy részének tőkévé alakításával 95 százalékos részesedést szerzett a társaságban. A részvények fennmaradó 5 százaléka annak az AirBridge Zrt.-nek a birtokában maradt, amelyik 2007-ben a privatizációban közel 100 százalékos tulajdonosa lett a Malévnak. Az AirBridge Zrt. 51 százalékban egy magyar magánszemély, 49 százalékban pedig az orosz állami Vnyesekonombank (VEB) tulajdonában van. A VEB egyébként a Malév finanszírozója is.

A Malévnál jelenleg nincs érvényes kollektív szerződés, mert azt a Malév vezetése 2010 augusztus elsejei hatállyal felmondta és nincs megállapodás a munkáltató és a szakszervezetek között az új kollektív szerződésről. Ez nem befolyásolja a légitársaság üzemelését, mert annak hiányában az Európai Unió légiközlekedésre vonatkozó szabályai érvényesek.

Tavaly a Malév utasforgalma a válság ellenére 6 százalékkal nőtt, vesztesége közel 25 milliárd forint volt.

Forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes