Hulladék újrahasznosító projektbe kezd a PCP Zöldenergia Zrt.

Huszonöt helyszínen létesít új, környezetbarát technológiával működő, egyenként 5 milliárd forintba kerülő üzemet a PCP Zöldenergia Zrt a műanyag hulladék speciális feldolgozására – jelentették be a cég képviselői kedden a projekt egyik leendő helyszínén, Dabason.

Az összesen 130 milliárd forintba (486 millió euróba) kerülő beruházásról a PCP vezérigazgatója, István Gábor az MTI-nek elmondta, hogy egy új technológiával a műanyag hulladékot folyékony energiahordozóvá alakítják át, amely vegyipari, kozmetikai alapanyagként, illetve üzemanyagként is hasznosítható. Típusterv alapján két éven belül 25 helyszínen, egyenként 5 milliárd forintért épülnek meg a 12 ezer tonna éves kapacitással dolgozó hulladékhasznosító üzemek – fűzte hozzá a vezérigazgató. A kis szén-dioxid kibocsátású, kifejezetten környezetkímélő "projekt-pontok" – amelyek közül kettő Pest megyében: Dabason, illetve Bicskén létesül – 1250 ember számára teremtenek új munkahelyet.
A beruházás összköltségének nagy részét egy külföldi tőkebefektető biztosítja, de a PCP is részt vesz a finanszírozásban. Hogy melyikük milyen arányban száll be a projektbe, arról a vezérigazgató nem kívánt nyilatkozni, ám azt elmondta: hétéves megtérüléssel számolnak.
A PCP Zöldenergia Zrt évi 300 ezer tonna kommunális hulladékot dolgoz fel – a szeméttelepek üzemeltetőivel együttműködve a telepeken összegyűlt hulladék 97 százalékát – közölte István Gábor.

 

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes