Hétvégén rendezik meg a Gemenci Kisvasút Napját

A Gemenc Zrt. színes programokkal várja a természet és a vasút szerelmeseit


Milyen a nosztalgia gőzmozdony belülről? Hogyan kell hajtányozni? Micsoda koncertet adnak szarvasbőgéskor a gímbikák? Mindezt megtapasztalhatják mindazok, akik úgy határoznak, hogy 2010. szeptember 18-án a gemenci erdőgazdasággal együtt ünneplik Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdején keresztülvezető Gemenci Erdei Vasút napját.

A játszóházat, íjászbemutatót, mézkóstolót és mézvásárt, fotókiállítást, gyalog- és kerékpártúrát, sétahajózást és aszfalt rajzversenyt is magába foglaló programsorozat a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ mellett több helyszínen is várja a kicsiket és a felnőtteket egyaránt. Már szeptember 17-én elkezdődik az ünnepségsorozat, hiszen Gemenc rengetegének különleges koncertjét mindazok meghallgathatják, akiket érdekel a gímszarvasbikák bőgése és részt vesznek a szürkületben (17 órakor) induló és késő este befejeződő szarvasbőgés-hallgató túrán, a gemenci erdő vadregényesen csodás helyszínén, a világrekorder gímszarvasok hazájában.

Szeptember 18-án az első kisvasúti szerelvény 8.30-kor indul a Pörbölyi Ökoturisztikai Központból és a teljes pályahosszat végigjárva érkezik meg a bárányfoki végállomásra. A kisvasúton egész nap lehet utazni, de a teljes pályahosszat csak a reggeli és a 10.30-kor induló járattal lehet bejárni.

Az egész napos rendezvénysorozat programjai 9 órakor kezdődnek. A látogatók a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban kívülről-belülről megtekinthetik a Rezét gőzmozdonyt igazi gőzmozdonyvezető segítségével. A gyermekek és a játékot kedvelő felnőttek kipróbálhatják a hajtányozást, a vasút iránt érdeklődők megtekinthetik az árvíz alatt lévő gemenci vasúti pályáról készült fotókiállítást, a különleges ízvilágot szeretők pedig kóstolhatnak és vásárolhatnak is a kiváló erdei mézből.

A természet barátai és a bakancsos turisták gyalog és kerékpáros túrákon vehetnek részt. A Keselyűsből induló túra elejét a résztvevők az erdei vasúttal teszik meg Bárányfokig, ahonnan túravezető kíséretében közel 7 km-es erdei gyaloglással érkeznek vissza Keselyűsbe. A kerékpártúra az Ökoturisztikai Központból, Pörbölyről indul saját vagy helyben kölcsönzött kerékpárral. A résztvevők az árvízvédelmi töltésen Keselyűsig kerékpároznak (17 km), onnan az erdei vasúttal utaznak a Gemenci Duna-partra, majd vissza Pörbölyre.

A résztvevők kerékpárjait az erdei vasúton díjmentesen szállítja a Gemenc Zrt. Mindemellett sétahajózással kombinált kisvasutazásra is lehetőség lesz 9.40 és 10.30 perces indulással a Pörbölyi Ökoturisztikai Központból. A kisvasút megállóhelyein is érdekes programokkal várják a látogatókat. Lassinál halászati kiállítás, játszótér és büfé, míg Malomtelelőnél tanösvény és madármegfigyelő torony várja a látogatókat.

Forrás: integratorforum.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes