Hibrid autó gyártását tervezik az Őrségben

Egy utazóbőrönd méretűre összehajtható, ultrakönnyű elektromos robogó, és egy hibrid meghajtású, két kisebb járművé alakítható személygépkocsi fejlesztésén dolgozik az őrszentpéteri Antro csoport. A robogó sorozatgyártása jövőre, az autóé két-három éven belül indulhat el a tervek szerint.


A csoport 2001-ben kezdett el dolgozni a kéttagú, három-, és hatszemélyes modellekből álló Solo-Duo autócsalád fejlesztésén, amelynek hét évre rá készült el az első koncepcióváltozata. A karbonkompozit karosszériájú, háromfős kiszerelésben kevesebb mint 300, a hatfősben nem egészen 700 kilogrammot nyomó, hibrid jármű motorja többféle alternatív üzemanyaggal és árammal is hajtható lesz. Az akkumulátort nem csak a hálózatból, illetve motorgenerátorokkal lehet feltölteni, hanem a tetőn elhelyezkedő napelemek segítségével is, melyek önmagukban 15-20 kilométer megtételéhez elegendő energiát biztosítanak. Emellett minden utasüléshez tartozik majd egy pedálgenerátor.
A jármű teljes hatótávolsága ezer kilométer, az átlagos fogyasztása 2 liter/100 km, a maximális sebessége pedig elérheti a 140 km/órát. A modell széndioxid-kibocsátása száz kilométerenként 4,5-6,3 kg, míg a mai legkorszerűbb autóké az Antro csoport adatai szerint 9-14 kg. Mivel egy hatszemélyes kocsi az idő jelentős részében kihasználatlan, a fejlesztők úgy tervezték meg a nagyobb változatot, hogy azt két kisebb, önálló gépkocsikra lehessen bontani. Így a széria Duo tagja valójában két egymásnak háttal fordított, összeszerelt Solo modell.
A tervek szerint egy Solo ára egy alsó középkategóriás nyugati autótípusénak fog megfelelni, azaz 3-3,5 millió forint közé fog esni. A fejlesztők azzal kalkulálnak, hogy a jármű alacsony fogyasztása versenyképessé teszi áraikat a keleti gyártók áraival szemben is: számításaik szerint az utóbbiakhoz viszonyított ártöbblet 40-50 000 km használat után megtérül a fogyasztóknak. A prototípust az Antro csoport 2008-ban bemutatta a Párizsi Autószalonban, idén márciusban pedig a brit trónörökös, Károly herceg is megtekintette Budapesti látogatása során. Ezzel egy időben a Wired magazin brit kiadása is beszámolt a fejlesztésről.
Az elmúlt évek során a csoport továbbfejlesztette az autó koncepcióját. Időközben a fejlesztők elhatározták, hogy először egy kisebb léptékű termékkel lépnek a piacra, így elkezdtek dolgozni egy elektromos robogón. 2009 végére elkészült a pedállal is hajtható, bőröndnyi méretűre összehajtható Moveo második, működőképes prototípusa is. Az Antro csoport weboldala szerint a társaság jelenleg befektetőket keres és támogatásokra pályázik a gyártás 2011-es elindításához. A Solo és a Duo gyártását a 2012 és 2013 közti időszakra tervezi a cégcsoport, a Moveóhoz hasonlóan őrszentpéteri telepén.

Forrás: zoldtech.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes