Gyakorlatilag csődben van a Lada gyártója

Az AvtoVAZ de facto csődben van, helyzete csak legalább 50 ezer dolgozó leépítésével oldható meg, s ezért a támogatásához szükséges összeget inkább a terület munkaerő-piacának stabilizálására kell fordítani – ezt az álláspontot fogalmazta meg az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium a Kommerszant című lap csütörtökön közölt értesülése szerint.

Kommerszant egy a minisztériumnak a kormányhoz intézett, mintegy két hete elküldött levéléből értesült a a tárca álláspontjáról, amelyet csütörtökön az illetékesek megerősítettek.A levélben Andrej Gyementyev miniszter-helyettes Igor Suvalov miniszterelnök-helyettes megbízásából elemzi a Lada személyautókat gyártó AvtoVAZ üzleti tervét és féléves beszámolóját annak kapcsán, hogy a konszern a válság kezdetén kapott kamatmentes 24 milliárd rubeles hitelen felül további 70 milliárdot kért.
Gyementyev szerint a jelenlegi, százezer fő feletti létszámot és évi 660 ezer autó kibocsátásra tervezték, de az AvtoVAZ az év első 9 hónapjában 269.500 kocsit adott el. Ezért a létszám fenntartása visszafordíthatatlan romlásba dönti a konszernt. Az AvtoVAZ korábban bejelentette, hogy közel 30 ezres leépítésre készül, de Suvalov múlt heti látogatásán ezt túlzásnak nevezte, s a konszern arra kényszerült, hogy korábbi álláspontja ellenére 5500 főben jelölje meg a leépítendők létszámát.

További részletek->

- nol.hu -

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes