Gőzerővel folyik a felvétel a Mercedes kecskeméti gyárában

Július elsején 80 új dolgozó lépett munkába a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft-nél, eddig a legtöbben az egy hónap alatt felvett dolgozók közül – közölte Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kommunikációs vezetője.

image

Jelenleg a projektcsapat kereken 400 fős, ebből 280 a magyar dolgozó, akik túlnyomórészt belső képzésen vesznek részt. Idén még további 300 főt állítanak be, így év végére már hétszáz dolgozója lesz az új gyárnak. Az elkészült üzem mintegy 2500 főt foglalkoztat majd.
Az építkezés teljes gőzzel folyik, és az utóbbi hetek kedvezőtlen  időjárása ellenére a tervek szerint halad. Továbbra is nagyon jó az együttműködés a különféle engedélyezési eljárásokban illetékes hatóságokkal.

Június elején beépítettek két nagyteljesítményű transzformátort az üzem energiaközpontjába, jelenleg a kapcsoló-berendezést készítik. Már üzembe helyeztek egy ideiglenes számítóközpontot, és beszerelték a gyár vezetési rendszerének központi részét. A fényezőcsarnokban már elkészült a legfelső szint is.

Gyorsan haladnak a munkák az épületek tetőszerkezetén és a burkolaton. Megkezdődött az épületgépészeti szerelés, és a karosszériaüzemben a padló betonozása.
A Kecskeméten épülő Mercedes-Benz üzem beruházási költsége 800 millió euró. Az építési megbízások több mint 75 százalékát magyar cégek kapták. Eddig 17 magyar beszállító nyert el jelentős megbízást a majdan gyártott autók alkatrészeinek gyártására is. A kecskeméti üzem testvérgyára lesz a rastatti üzemnek, amely a Daimler konszernben a kompakt autók kompetencia központja. 2012-től Magyarországon készül a mai A- és B- osztály utódgenerációjának összesen négy modelljéből kettő.

Forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes