Fontos a stabil tulajdonosi háttér

Az Intercontainer Austria (ICA) a Rail Cargo Austria leányvállalataként eddig elsősorban az osztrák piacra fókuszált, ám a MÁV Cargo megvásárlása kihatott az ICA tevékenységére is: egy nemzetközi cégcsoport élén immár Kelet-Közép- Európában gondolkodva kell kialakítani a jövő konténervonat- hálózatát. Wilhelm Patzner nyilatkozata.

– Az Intercontainer Austria (ICA) a magyar piacon nem túl ismert vállalkozás, ám most mégis Budapesten beszélgetünk. Miért?

– Az ICA egy operátorcég, amely a kíséretlen kombináltfuvarozásban aktív. Társaságunk eddig főként az osztrák piacra fókuszált, annak import és export konténer- és félpótkocsi-forgalmát szervezte. Az ICA kizárólagos tulajdonosa az RCA, így mikor anyavállalatunk keleti terjeszkedésbe kezdett 2000-től, mi is vele tartottunk, leányvállalataink lettek Csehországban, Szlovákiában és Romániában. A MÁV Cargo privatizációja és az azzal összefüggő brüsszeli döntések révén a Magyarországon jól ismert Hungária Intermodal Kft. az RCA-csoport kizárólagos érdekeltségébe került, azon belül pedig az ICA lett a tulajdonos.

– Ez azt jelenti, hogy a Hungária Intermodalban immár közvetve sem tulajdonos a MÁV Cargo?

– A MÁV Cargo a MÁV Kombiterminál Kft.-n keresztül volt érdekelt a Hungária Intermodalban, de ezt az üzletrészt mi átvettük. Ezzel persze nem szakad meg a kapcsolat a MÁV Cargo és a Hungária Intermodal között, a konténervonatok továbbra is a MÁV Cargo égisze alatt közlekednek a magyarországi szakaszon, így a kapcsolat továbbra is napi a két társaság között, operatív ügyekben semmi sem változott.

– Milyen előnyökkel jár ez az új struktúra a Hungária Intermodal számára?

– Túl korai lenne az előnyöket keresni, nem alakult még ki az egységes leányvállalati struktúra, az építkezési stádiumban vagyunk. A mára lezárult joining forces program keretében átvilágítottuk az operátori, pénzügyi és stratégiai területet. Van, ahol gyors az összenövés, van, ahol lassabb. Szerencsére a Hungária Intermodallal régi a kapcsolatunk, könnyű volt a kapcsolatokat tovább mélyíteni.

– A Rohrhofer úr által említett egységes arculat és cégelnevezés a magyar leányvállalatukra is vonatkozik?

– Gondolkodunk az egységes elnevezésben, az Intercontainer Austria mintájára Intercontainer Hungária, Szlovákia, Románia lehet az új elnevezés. A névnél fontosabb azonban a tartalom. A hálózataink egységesítésével szinte minden terminálunkról elérhető lesz valamennyi jelentős tengeri és szárazföldi konténerterminál. Együttes fellépéssel a vonataink kihasználtsága nőhet, ennek hatására áraink csökkenhetnek, sőt az eddiginél gyakrabban indíthatunk vonatokat egyes viszonylatokon.

– A csökkenő forgalom miatt több szakértő azt jósolta, hogy együttműködés alakul ki az eddig konkurens operátorok között. Ön tapasztalt ilyet?

– Az ICA egyes viszonylatokon közös vonatokat közlekedtet más operátorokkal, például az ICF-fel közösen járunk Triesztbe, de más viszonylatokon egymás konkurensei vagyunk. Az ilyen együttműködéseknél az igazi kérdés mindig az, hogy kié a kihasználatlanság és az emiatti veszteség rizikója. Ha ebben a kérdésben sikerül megállapodni, nincs akadálya az együttműködésnek, különösen, ha ez új célállomást kapcsol be a hálózatba.

– AZ ICA számára milyen előnyökkel jár, hogy az RCA tulajdonosa?

– Az erős tulajdonosi háttér a stabilitás szempontjából fontos, különösen most, válságos időkben. Ügyfeleinknek nem kell attól félniük, hogy eltűnünk, szolgáltatásaink egy részét szüneteltetjük. Egy-egy új viszonylat megszervezésekor számíthatunk az RCA külföldi partnereire, kapcsolatrendszerére, így talán gyorsabban tudunk reagálni a piaci igényekre, mint mások. Az RCA szolgáltatásainak díját természetesen mi is ugyanúgy megfizetjük, mint bárki más.

– Milyen új viszonylatok beindításában lát fantáziát?

– Egy új vonat indítása volumen és vonalkapacitás kérdése. Ha van rendszeresen elég áru, indulhat a vonat. Most az aradi terminál hónapvégi indulása és az ezzel kapcsolatos ajánlatés menetrendkészítés a fő feladat. Tervezünk egy Ruhr-vidék–Wels–BILK– Arad viszonylatú vonatot indítani, ezzel teljesen bekötve Aradot a nyugateurópai hálózatba.

– Ön mennyire szól bele a lányvállalatok működésébe?

– A vezetői felelősség decentralizált, de az üzletpolitika irányt szab, ám van mozgástere a leányvállalati vezetőknek.

– Hogyan alakult az ICA forgalma 2008-ban és 2009-ben?

– A múlt évben 440 ezer TEU-t kezeltünk, az idei cél a 370 ezer TEU elérése. Ez most tarthatónak tűnik. A Ro- La-forgalom csak 10%-kal esett vissza idén, mert a Brenneren jó eredményeket sikerült elérni, év végére egy számjegyű lehet a visszaesés e szegmensben.

- mavcargo.hu -

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes