Folynak az egyeztetések a MÁV további költségtérítéséről

Folynak az egyeztetések a MÁV 2010. évi finanszírozásáról a Pénzügyminisztériumban, a vasúttársaság azt kéri, hogy a kormány térítse meg a közszolgáltatási megrendelés teljesítése során felmerült költségeket – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.

A Népszabadság csütörtöki számában azt írta, hogy a  MÁV a 2010-re már korábban kialkudott állami támogatáson felül további több mint hatvanmilliárd forint pluszpénzt kért, ám ennek alig harmadára számíthat. A MÁV tájékoztatása szerint a kért mintegy 40 milliárd forint többlet finanszírozási igény költségtérítés vagy tőkeemelése lehetne, emellett a szolgáltatás minőségének javítása érdekében a pályavasúti fejlesztések állami támogatását is igénylik, akár állami kezességvállalás formájában.

A MÁV adatai szerint a pályavasút 2007-ben 24,4 milliárd forint, 2008-ban 8,8 milliárd forint 2009-ben 389 millió forint költségtérítést kapott. Az idén erre a célra nem irányzott elő költségtérítést a kormány a központi költségvetésben. Személyszállításra a kormány 2007-ben 136,3 milliárd, 2008-ban 157 milliárd, 2009-ben 163,4 milliárd forint költségtérítést adott, 2010-ben erre a célra 148 milliárd forintot irányoztak elő.

A MÁV tájékoztatása szerint az elmúlt években a megrendeléseknek megfelelően biztosították a vasúti pályahálózat működését, karbantartását, a pályaudvari szolgáltatások elérését. A költségek egy részét a pályahasználati díjbevételekből és az állami költségtérítésből fedezték. A vasúttársaság számítása szerint a pályavasút indokolt költségtérítése az elmúlt években 40-50 milliárd forint lett volna.

MTI/Menedzsment Fórum

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes