Fónagy: a logisztikának a magyar gazdaságban központi szerepe van

Az elkövetkezendő hetekben felálló új kormány minden eddigi célkitűzéséhez szükség lesz logisztikai rendszerekre, ezért azt gondolom, hogy az akcióterv általános irányultsága nem változik, de egyes elemeinek súlya, prioritása vélhetően igen – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Fónagy János, volt közlekedési miniszter, a Fidesz szakpolitikusa.

A napilap hétfői számában megjelent interjúban Fónagy János azt mondta: abban egyetértés van a szereplők között, hogy a gazdaság gyors ütemű fejlesztése elképzelhetetlen logisztika nélkül. Hozzátette: a foglalkoztatás megváltoztatása elképzelhetetlen a logisztikai lehetőségeket javító infrastrukturális fejlesztések nélkül.

A szakpolitikus szerint a logisztikai iparágnak a magyar gazdaságban központi, de az ország földrajzi helyzetéből fakadóan egész Európa gazdasági életében is nagyon fontos szerepe van. A politikus tévhitnek nevezte, hogy az országot nem lehet megkerülni szállítás, szállítmányozás szempontjából, mint mondta: "ha ugyanis még sokáig azt tesszük, amit az elmúlt években, akkor igenis meg lehet kerülni."

MTI

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes